Menü Bezárás

RAGYOGÁS PROGRAM – Komplex átalakulási út

35 000,00 Ft

Mutasd magad a világnak! A 3 rész egyben + 3 exkluzív ajándék!

 

Leírás

A Ragyogás Programot az a felismerés hívta életre, hogy folyamatosan rivalizáló közegben találtam magam akkor is, ha nem akartam. Munkahelyen, baráti közösségekben, ismerősi körökben, és még a szívem csücske hivatásom gyakorlása közben is rendre kiváltottam a környezetemből ezt a jelenséget. Ráadásul ezekre nagyon rosszul reagáltam. Lefagytam, lebénultam, és tehetetlenül tűrtem, ahogy átgyalogolnak rajtam.

Felismertem, hogy valami van bennem, ami folyton ilyen kellemetlen élethelyzeteket teremt. Ezért elhatároztam, hogy felszámolom magamban azokat a mintákat, melyek akár bennem, akár a környezetemben a nyomasztó és energiarabló rivalizálást indítja be, és ami folyton visszahúz az életemben.

A Ragyogás Program ezen az átalakulási, letisztulási úton vezet végig.

 

Mint kiderült, a rivalizálással – ahogyan oly sokan – magam is még kislányként, a születési családomban találkoztam. Emiatt voltam sokáig vak erre a jelenségre, és ezért épült belém zsigerileg a tehetetlenség, mint a rivalizálásra adott reakció.

Miután ráláttam, képtelen voltam belenyugodni a hatásaiba. Ezért kitartóan néztem szembe az okokkal, a hosszútávú hatásokkal, hogy aztán végre felszámolhassam azokat.

Mert a rivalizálás bénító. És mert megállíthatatlanul ragyogni akartam!

 

VAJON ÉRINTETT VAGY?

Ha nagyon korán találkoztál a rivalizálás jelenségével, akkor nagy valószínűséggel vesztesként jöttél ki belőle és innentől egy sor önsorsrontó viselkedési mechanizmust normálisnak gondolsz, mert megszoktad őket. Vagyis ösztönösen inkább meghúzod magadat, mint hogy megmutasd, csakhogy ne szenvedj el egy újabb vereséget, vagy ne okozzál csalódást olyannak, akit szeretsz. Nagyjából ezt élik meg a rivalizálásban érintettek és ehhez igazodnak tudat alatt innentől kezdve.

Töltsd ki a tesztet, hogy megtudd, érintett vagy-e a rivalizálás káros hatásaiban! Teszt kitöltése>>>

 

 

Rendeld meg a Ragyogás Program 3 részét egyben, spórolj magadnak ezzel 8 500 forintot (ahhoz képest, ha egyenként vásárolnád meg a részeket), ráadásul tiéd az alábbi 3 ajándék is 13 500 forint értékben, amit SEHOL MÁSHOL NEM ÉRSZ EL!

  • AJÁNDÉK 1: A Ragyogáshoz vezető út előadás & meditáció
  • AJÁNDÉK 2: Ragyogj szabadon! előadás & meditáció
  • AJÁNDÉK 3: Ragyogó belső nyugalom előadás & meditáció

 

 

Miért érdemes foglalkoznunk a rivalizálás hatásaival?

Mert a rivalizáló közeg súlyos nyomokat hagy a működésünkben. Két fő hatása van:

  1. ELSZEPARÁLÓDÁS ÉS MAGÁNYOSSÁG

Ha érintett vagy, a rivalizálás miatt az a minta égett beléd, hogy az emberi kapcsolatoknak szerves része a bántalmazás és a kiszámíthatatlanság. Ez ellehetetleníti a tiszta és felemelő kapcsolódást, es ehelyett a kapcsolataidat egy boxmérkőzéshez hasonlatos jelenségként élheted meg, ahol folyton ébernek kell lenned, mert a másiktól bármikor ütés érkezhet.

Nem vicc, rengeteg baráti-, családi-, és párkapcsolat épül erre a beidegződésre! Emiatt sokan inkább falakat húznak maguk köré, és magányossá válnak, és idővel sajnos egyre távolabb kerülnek a szeretetteljes kapcsolat lehetőségétől.

Sosem késő elkezdeni visszaállítani ezeket a káros folyamatokat!

    2. LÁTHATATLANSÁG

Az elszeparálódás mellett a másik súlyos következmény, hogy láthatatlanná teszed magad. Bár szíved mélyén vágysz a figyelemre és a szeretetre, de annyira összehúzod magad, és olyan mértékben védekezel, hogy sokszor azt érzed, a világ észre sem vesz. És valóban nem….

Ennek oka, hogy akkor és ott találtad magad rivalizáló kapcsolatban, ahol a biztonságnak és kiszámithatóságnak lett volna a helye. Mondjuk még gyerekként, a családon belül.

 

 

Nem is gondolnánk mennyire sokan nőttek fel rivalizáló szülő, vagy nagyobb testvér mellett. Így védtelenek voltak a megtévesztésekre, az összezavarásra és az önbizalmat súlyosan csorbító egyéb hatásokra.

Aki igy nő fel, az zavaros visszaigazolásokat kapott önmagáról, ami az énképében is mély nyomokat hagyott. Általában visszahúzódó, és rejtegeti magát, egyszerűen nem mer látszódni. Védekezésképpen álarcokat épít, és másoknak tetsző szerepeket vesz fel. Így azonban eltávolodik saját magától, és borítékolható az egyre fokozódó boldogtalansága.

Ami erőssége és előnyös tulajdonsága (és ami által észrevennék), azt sokszor szégyelli a korábbi sorozatos megszégyenitések miatt.

Önbizalma kifejezetten alacsony, és rendre azon kapja magát, hogy nálánál gyengébb képességűek is lazán elhúznak mellette az életben. Tehetetlen a manipuláció és a megszégyenítés ellen, szinte megbénul ilyen helyzetekben. 

Jellemző rájuk az önsorsrontás és a vesztes pozíció megélése. Amikor viszont valami jó történik velük, és boldogok, önfeledtek lehetnének, mélyrehúzó szenvedésprogram lép bennük működésbe.

Teljesítményeiket, sikereiket, külső-belső adottságaikat képtelenek értékelni és megélni, hisz annak idején a rivalizáló kapcsolatban éppen ezért kapták a bántásokat.

Gondjaik vannak az ellenkező nemmel való kapcsolódásaikban, és úgy érzik, őket az értékelhető kapcsolat nem is illetné meg. A valahova tartozás jogosultsága, a jóságukkal való kapcsolódás, és az értékességérzet sokáig és sokrétűen fejlesztendő terület az életükben.

A Ragyogás Program olyan belső folyamatokon vezet végig, melyek által ezekben az állapotokban előnyös átalakulást és szintlépéseket élhetünk meg. Megszűnhetnek a bénító következmények, és az önismeret is magasszinten fejlődik. 

Gyere, és tarts velem!

 

Hogyan használd életed építésére a Ragyogás Programot?

A Ragyogás Program 3 részből áll.

  1. rész: Mutasd magad a világnak!
  2. rész: Belső iránytű – Találd meg azokat az embereket, akik között ragyoghatsz!
  3. rész: Teremts belső nyugalmat!

 

Mindegyik részhez tartozik:

– 2 bázis előadás, melyek hatására garantáltan rengeteg felismerésben lesz részed!

– az előadásokra épülő 2 felszabadító bázis meditáció, ahol valós képet kapsz az eredeti, ragyogásra termett önvalódról.

– valamint egy ezekre épülő rezgésszintet emelő meditáció.

Összesen tehát 6 előadás, 6 bázis meditáció és 3 rezgésszintet emelő, a mindennapokban használható, rövidebb meditációt kapsz ebben a csomagban.

Meghallgathatod őket egyben, de pár nap, vagy hét különbséggel is. Az egyes részek között ajánlott a rezgésszintet emelő meditációt rendszeresen használnod, mely nagyban segíti a belső transzformációt. A rezgésszintet emelő meditációt kezelheted úgy, mint a Felettes éneddel való találkozót, aki válaszol a feltett kéréseidre, és irányt mutat az aktuális élethelyzetedben.

 

Azonban itt nincs vége!

Ha ezt a csomagot választod, akkor AJÁNDÉKBAN IS RÉSZESÜLSZ! Méghozzá olyan ajándékokhoz juthatsz hozz, melyek kizárólag itt elérhetőek, külön nem vásárolhatóak meg.

Lássuk, mik ezek!

  • AJÁNDÉK 1: A Ragyogáshoz vezető út előadás & meditáció
  • AJÁNDÉK 2: Ragyogj szabadon! előadás & meditáció
  • AJÁNDÉK 3: Ragyogó belső nyugalom előadás & meditáció

RAGYOGÁS PROGRAM – Komplex átalakulási út termékről 14 értékelés

  1. Molcsányi Emőke

    Molcsányi Emőke

    Rita

    Felismertem, hogy a visszahúzódásom akkor aktivizálódik, amikor mások erőszakosan és hangosan akarják az akaratukat rám erőltetni. Hagytam magam befolyásolni, mert megakartam felelni. Most értettem meg, hogy romboló mintát követtem. A felismerés hatására a bennem évek óta feszültséget okozó,visszahúzó kapcsolatomban, sikerült kiállnom az érdekeim mellett.
    Megkönnyebbültem és erősnek érzem magam. Emőke, hálás vagyok a programért.

  2. Molcsányi Emőke

    Molcsányi Emőke

    Ágnes

    Elraktározott traumákat és félelmeket hoz fel a tudatba, ezáltal fel lehet dolgozni, elengedni. Ezt nagyon hasznosnak tartom. Azoknak ajánlom akik már eleget szenvedtek ahhoz hogy változni és változtatni szeretnének magukon.

  3. Molcsányi Emőke

    Molcsányi Emőke

    Anita

    Az előadás utáni élményemet emelném ki. Életemben először boldog voltam. Úgy igazan. Szabadon. Mert nem féltem, hogy ha megengedem magamnak az örömöt, akkor jön a rossz. A bántás. Vagy ha megengedem magamnak az örömöt, akkor utána bántom én magamat: lelkiismeretfurdalás, bűntudat, szégyen. Most SEMMI ilyesmi nem volt. Szárnyaltam, kacagtam, boldog voltam. Felbecsülhetetlen.

  4. Molcsányi Emőke

    Molcsányi Emőke

    Tünde

    Szerencsém van, mert épp azokkal a témákkal foglalkoztál, amelyek az én életemben is épp nagyon aktuálisak. Az, hogy betekintést nyújtasz abba, milyen nehézségekkel, érzésekkel és megoldásokkal szembesültél a te utadon, segítség számomra is.

  5. Molcsányi Emőke

    Molcsányi Emőke

    Katalin

    Nálam a belső nyugalom megtapasztalása valami fantasztikus érzés. Végre érezhetem, azt, hogy nem más irányítja az életem. Hozzáférek a saját intuitiv gondolataimhoz. Azt érzem, ez segített most elindulni az utamon, az életfeladatomon. Eddig, amit az életfeladatomról hittem, kiderült, hogy nem is az enyém, hanem más várta el tőlem. Emiatt tudat alatt szenvedtem, és a több mint 15 éves bőrproblémám nem tudod helyre jönni. De most már gyogyulok. A Ragyogás Program megmentette az életem!

  6. Molcsányi Emőke

    Molcsányi Emőke

    Vásárló

    A Ragyogás Program visszahozta a ragyogásomat, amit SOHA nem élhettem még meg ebben az életemben.

  7. Molcsányi Emőke

    Molcsányi Emőke

    Kati

    Talán az volt a legijesztőbb, hogy elkezdtek észrevenni az emberek, és visszajelzéseket kaptam arról, hogy szép vagyok. Velem meg elhitették, hogy éppen az ellenkezője igaz. Hát bizony sok ember hiszi magáról, hogy nem elég jó, nem elég szép, közben meg hatalmas értékeket rejt el. Mindenképp ajánlom mindazoknak, akik úgy érzik nem tisztelik őket az emberek.

  8. Molcsányi Emőke

    Molcsányi Emőke

    Kata

    Többek kötött az tetszett, hogy hiteles vagy a számomra, mert saját megéléseidet vállalva dolgozol saját Önmagadon, s ezen keresztül támogatod, segíted az Én, s mások útját.
    Valódi, mélyben rejlő, bennünk lévő, s “feloldozásért” kiáltó témákba mégy bele, mellyel az út során szembesülök magam is, hogy ezen dolgoznom kell…köszönet Neked ezért, mert együtt könnyebb minden tekintetben.

  9. Molcsányi Emőke

    Molcsányi Emőke

    Szilvi

    Azt kaptam, hogy NŐIES!!!! ÉN, aki világéletében “fatörzs” alakú = nincs derekam, kicsi mell, rövid láb, széles hát… Hányszor hallottam az én telt keblű, darázsderekú, nőies anyámtól, hogy én apám alkatát örököltem!!!! Huszonéves koromban pedig mindenki azt mondta rám, hogy kislányos vagyok. Az hogy nőies egyenlőre még nagyon távol állt tőlem, de kiváncsivá tesz, és inspirál a fejlődésben!

  10. Molcsányi Emőke

    Molcsányi Emőke

    Edina

    Mindenkinek ajánlom, aki szeret értékes információkhoz jutni saját magáról. Felismerésekhez, melyek soha nem jutnának eszébe “normál” körülmények között.

  11. Molcsányi Emőke

    Molcsányi Emőke

    Anita

    Hatalmas felszabadulást hozott nekem a felismerés, hogy engem nem kell mindenkinek látnia! Eddig rengeteg energiát vont el tőlem, hogy mindenkinek mutatni akartam magam.

  12. Molcsányi Emőke

    Molcsányi Emőke

    Vásárló

    Tetszik, hogy lépésről lépésre megmutattad a megoldását, hogy lehet kijönni ezekből a rejtett dolgokból, ami átszövi egy ember életét. De sokan észre sem veszik lehetőségük sincs rálátni ezekre a tudatalatti romboló jelenségekre.

  13. Molcsányi Emőke

    Molcsányi Emőke

    Beáta

    Nagyon tetszett az előadas és a meditació is, ahogy felepitetted az egészet, nagyon tetszett.
    Érdekes volt, hogy az éltető rendszert találtam nehéznek. Rajöttem az iranytű jól összekeveredett bennem.

  14. Molcsányi Emőke

    Molcsányi Emőke

    Dominika

    Jól összeszedett, strukturált előadás. Emellett nagyon szeretem Emőke meditációit, teljesen más mint más meditációk, amiket valaha eddig próbáltam.
    Érdekes tapasztalásom volt az egyik meditáció alatt. Elszenderedtem meditáció közben, ugyanakkor mégis mint ha jelen lettem volna egy másfajta tudatállapotban, és közben éreztem, hogy valami változik a testemben és a lényemben. Fantasztikus élmény volt.

    Mindenkinek ajánlom, aki szeretne az otthona kényelméből fejlődni. Volt Emőke más programjában olyan tapasztalatom, ahol éreztem, hogy nem tudok figyelni se az előadás alatt, se meditációban. Később jöttem csak rá, hogy még nem voltam kész befogadni se az információt, se a meditáció gyógyító hatását. Így pár héttel később újra elő vettem és tádáááám. Hatalmas felszabadulásokat tapasztaltam meg meditáció közben. Ez Emőke online programjainak óriási előnye.

Csak bejelentkezett és a terméket már megvásárolt felhasználók írhatnak véleményt.