A Világ nyelve

Gyerekkoromban úgy tudtam, – igen, tudtam, méghozzá határozottan! – hogy a magyar a világon az alapnyelv és erre épül minden. Emlékszem kislány voltam, mikor, álltunk a győri sétálóutca egyik kirakata előtt, – a mostani Mekivel szemben – miközben nyaltuk a fagyit és csodálkozva hallgattam a mellettünk elhaladó német túristák kuruttyolást. Megkérdeztem anyukámat, hogy ugye ők is beszélik a magyart, csak most hülyéskednek?

- Nem, ők nem tudnak magyarul. – érkezett a válasz.

- Nem beszélik az alapnyelvet? Őszinte sajnáltot éreztem irántuk, amiért kimaradnak ebből a csodából! Mert a magyar nyelv számomra egy egész világot nyitott meg és éreztem, ahogy kapcsolódik a Mindennel. Csak ennyit mondtam:

- Szegények….

- Nekik a német az anyanyelvük, nekünk a magyar.

Nem éreztem ezt jónak! Valami hibádzik, ennek nem szabadna így lennie, valamit tennünk kell! Mondjuk meg nekik, hogy tanulják meg a világ nyelvét, különben szegények maradnak életük végéig! De akárhogy próbáltam ezt magyarázni, a kapott reakciókból leszűrtem, hogy zsákutcába futottam ezzel a törekvésemmel.

Felejts magyar!

Aztán ahogy telt az idő, ez a határozott tudás és büszkeség átfordult és odáig fajult, hogy az idegen nyelvűeket láttam fejlettebbnek és szégyellni kezdtem, hogy nem tudok más nyelven, csak magyarul. Igaz hatalmas erőfeszítés árán letettem a középfokú nyelvvizsgát németből, de a szívem sosem tudta befogadni a nyelvet. Ezért sokáig magamat éreztem még kevesebbnek.

Mostanság pedig egyre több tudós és gondolkodó – a nem magyarok közül is – arról beszél, hogy a magyar nyelv kivételes ősi kincs! Benne rezeg az Univerzum üzenete. Aki magyarul beszél, annak agya is másképp működik és képalkotó – teremtő - képességgel rendelkezik.

"Ma már, hogy van fogalmam a nyelv struktúrájáról, az a véleményem: a magyar nyelv az emberi logika csúcsterméke."

Ove Berglund, svéd orvos és műfordító (Magyar Nemzet, 2003. XII. 2)

Nem is tudjuk, mekkora kinccsel élünk!

Gyerekként el kellett felejtenem a tudásomat és a felnőttek, a társadalom, az iskola „megtanította” a „valódi” igazságokat. Megtanultam isteníti az olyan embereket, mint Kölcsey, aki hozzányúlt és „rendszabályozta”, modernizálta – vagy inkább összezavarta - az ősi nyelvünket. Emlékszem, ez szinte fájt, mikor először tanultam! Ezzel a húzással az utókornak már egyre kevesebb esélye maradt kapcsolódni az anyanyelvén keresztül az ősi tudással.

Azért a lélek szépen életben tartja az érzéseken keresztül a belső tudást. Ugyanis bárhogy is idomítottak, mindig a hideg rázott, mikor az osztályteremben a Kölcseyről készült képre pillantottam. Az érettségiig tisztelni kellett benne a nyelvújítót, meg a magyar himnusz megalkotóját. Még akkor is, ha ember legyen a talpán, akinek marad életkedve ettől a himnusztól.

A szenvedésre emlékezz magyar! Tartsd életben a veszteségeidet és gondolj magadra bűnösként! Gyönyörű üzenetek az utókornak…

Ehelyett inkább gondolj magadra teremtőként és merd újra akarni a tudásodat! Időt, energiát, munkát kell tenned magadba, hisz az egykori tudásodra mostanra súlyos réteg nehezedett. Azt veszem észre, hogy minél több megfeleléstől és a belső ragyogást elfedő rétegtől szabadulunk meg, annál szabadabban vagyunk képesek az eredeti adottságainkkal és tudásunkkal is kapcsolódni.

Légy közelebb önmagadhoz és éld meg, amit magadban kincsként hordozol!