Meggyőződésem, hogy a bűntudat - akár tudatos, akár rejtett – csupán a gyerekkor maradványa, csak még valamiért felnőttként is megrögzötten hiszünk neki. Ragaszkodunk azokhoz az ép ésszel követhetetlen elvárásokhoz, melyekkel gyerekként terheltek minket. Ehhez mérjük magunkat, pedig már régestelen rég lejárt az érvényességük a korunk haladtával.

⚡️A világ felfedezése közben ránk szóltak, hogy ezt sem szabad, azt sem szabad, pedig mindegyiket szívből szerettük volna. (Felnőttként pedig nem mered meglépni, ami a dolgod volna.)
⚡️Csendben légy, aztán meg miért nem beszélsz, ha kérdezünk? (Most meg el kellene adnod a tudásodat, hogy jó fizetést, elismerést vihess haza, csak azóta sem mered zavarni a "nagyokat")
⚡️A ne futkoss és a szaladj már parancsok is sűrűn váltogatták egymást.
⚡️Aludj már, aztán kelj fel hétalvó, elkésünk! (Akkor sem és azóta sem tudok parancsra aludni és utálom a korai sürgetést is.)
⚡️Hagyd abba a játékot, egyél! – amikor játszottál volna, éhes pedig nyomokban sem voltál, csak hát szólt a déli harangszó és ez – akkor még – kollektív egyet jelentett a vasárnapi ebéddel. (Megtanultál nem elmélyedni a számodra örömet jelentő dolgokban, helyette feladatokat teljesítesz sokszor gondolkodás nélkül, motorikusan.)

Ezekhez az élményeinkhez gyakran fűződnek könnyen felidézhető emlékek, talán most is eszedbe jutott egy-egy.
Viszont vannak rejtett bűntudatprogramjaink is, amelyek a lélek által keletkeznek és szabad szemmel láthatatlan energiaként irányítanak minket. Nehezen tetten érhetőek, de ha szemfüles vagy megfigyelheted magadnak!

Olyankor keletkeznek, amikor a gyerek a mágikus gondolkodásának köszönhetően - miszerint mindent ő irányít és minden tőle függ - magát okolja a családban jelenlévő feszültségért, szomorúságért, sikertelenségért, esetleg a felmenők szenvedéséért. Azt gondolja, a felnőttek miatta búslakodnak és elhiszi, hogy ezen egyedül ő tud változtatni.

Tehermentesíteni és boldoggá tenni akar, méghozzá erőn felül is. Aztán ha azt látja, hogy anyu, apu nem lett boldogabb, még nagyobb bűntudata van és egyre kevesebbnek érzi azt, amit ad.

Ugye mennyire nonszensz? Pedig gyerekként így működünk. Így gondolkodtál Te is, én is, és ha már szülő vagy, a saját gyereked is sok olyan dolgot vállalhat magára tévesen, amihez semmi köze nincsen.

Bűntudattal nem tudunk magunknak boldogságot teremteni! Aki bűnösnek gondolja magát tudat alatt, az önsorsrontást, vezeklést teremt magának annak ellenére, hogy legtöbbször erre semmilyen oka nem volna. A videóban példával is szemléltetem, hogy milyen könnyen csúszhatunk az önbüntetés útvesztőjébe és mi a megoldás, ha ezt tapasztalod.