Így lesz a gyerekből csak egy eszköz

Ha valaki segítségre szorul, segíteni kell neki! Ezt tudja minden gyerek, szinte már születésétől kezdve. És sajnos ezt az ösztönös hozzáállást használja ki tudat alatt sok hiánymotivált szülő is, aki a gyereke által végre azt az odafigyelést élvezheti. Amit azelőtt hiába próbált a környezetétől – egykor a saját szüleitől, aztán a párjától, barátoktól – megkapni, azt a gyereke örömmel fogja kielégíteni. Mi mást tehetne, hisz a túlélése függ tőle.

Csakhogy így a gyerek eszközzé válik!

Megszokja, hogy neki az a dolga, hogy az anyját, vagy a család többi tagját boldoggá tegye. Aztán később megoldja azt, amit a szülei nem tudnak megoldani. Megtanulja, hogy neki a labilis és tehetetlen anyjára, vagy apjára kell figyelnie és nem lehet felszabadult sem. Ugrásara készen kell állnia, hisz bármikor történhet valami, ami miatt megbomlik az átmeneti harmónia. Áthelyeződik a fókusza a másikra és mire felnő ezt természetesnek tartja.

Arról szól az élete, hogy másokra figyeljen, másokról gondoskodjon, másoknak segítsen.

Csakhogy ő elfogy közben.

Egyre fáradtabb.

Egyre örömtelenebb.

Használja, vagyis inkább kihasználja a környezete.

Hisz ő csak egy eszköz.

Így nevelték és az is maradt.

Ha szerencsés és marad energiája, akkor elkezdi zavarni, hogy a környezetének ő nem számít. Nem törődnek vele, hogy neki mi lenne a jó, és nem számít, hogy ő is vágyna az odafigyelésre.

Úgy érzi, senki nem kíváncsi rá és egyre erősödik benne a jól ismert magány. Gyerekként a felnőttekről gondoskodni, azok sajnáltatásának eleget tenni, velük együttérezni nagyon megterhelő! Ha valaha próbáltál már valakit boldoggá tenni, aki aztán nem tett magáért semmit sem, akkor el tudod képzelni, kisgyerekként ez milyen nehéz! Az így csepererdő gyerek ahhoz, hogy teljesítse az elvárást, sajnos le kell fojtani a magát. A saját igényeit és ezzel együtt az érzéseit hatalmas kőfalakkal kell körülvenni. Mert nem terhelheti még ezzel is az amúgy is frusztrált szüleit!

Idejekorán hozzászoknak a túlterheltséghez

A hiánymotivált szülők gyerekei abban a tudatban nőnek fel, hogy a túlterheltség a normális! Ezért nehezen tudnak kikapcsolódni, pihenni, ami pedig a fenntartható jólléthez elengedhetetlen lenne. Helyette túlhajszoltak, túlvállalják magukat, túlkompenzálnak, teljesíthetetlen célokat kergetnek és gyenge énhatárokkal rendelkeznek.

Mert az énhatár kialakításában a szülőknek hihetetlenül nagy a szerepe!

Ha a szülő tiszteli a gyerekét, akkor nem terheli a saját problémáival!

Nem használja feszültséglevezető eszközként és nem kezeli a saját tulajdonaként. Hanem tiszteli benne azt az egyediséget, melynek kibontakoztatásához biztonságos, védett, tiszteletteljes közeget szükséges teremtenie. Ez utóbbi szülői hozzáállásban az kapja a főszerepet, hogy megfigyelem, milyen a gyerekem, kíváncsian csodálom, ahogy kibontakozik.

Mindegy, hogy én milyen vagyok, ő lehet másmilyen is.

Igyekszem megfigyelni, hogy mi a jó neki, mitől nyugszik meg, mennyi közelséget igényel tőlem. Aztán ahogy nő megengedem neki, hogy fokozatosan távolságot tartson tőlem. Mert nem a tulajdonom, hanem egy autonóm ember, akit egyre inkább a kortársai, a világ érdekli és kevésbé a szülei. Elengedem, had fedezze fel magát és tapasztaljon tőlem függetlenül is. Nem azért született, hogy rólam gondoskodjon, rám figyeljen, az én nyavajáimmal törődjön a saját élete helyett. Még akkor sem, ha nekem ezt kell(ett) tennem a szüleimmel.

Véges kapacitásokkal rendelkezünk és ebbe a figyelmünk is beletartozik!

Ha arra neveltek, hogy nem magadra, hanem másokra kell figyelni, akkor lehet, hogy kiemelkedően jó segítő leszel, és te fogsz a környezetednek először az eszébe jutni, ha problémát kell megoldani, és ez egy ideig nagyon vonzó lehet. De érdemes azt is tudatosítani, hogy mindenki másnál többet kell az énhatáraid visszaépítésével foglalkozni!

Mert a hiánymotivált szülők mellett képtelenség az egészséges énhatár kiépítése! Ilyen közegben a gyerek adni tanul meg ahelyett, hogy kapna. Szeretetet, figyelmet, bíztatást, törődést ad a szüleinek, felborítva ezzel a természetes rendet és ez rányomja a bélyegét a későbbi kapcsolataira. Felnőttként is a tanult minta hatására olyan közeget választ, ahol ő erőn felül ad és a kölcsönösség elmarad. Ez a természet rendje ellen van és mint minden ilyen, feszültséget teremt. Magán belül tépelődik, és a stressz idővel csak fokozódik.  Önmagát bünteti és a megfelelés miatt, illetve a védekezés gyanánt maga köré még több falat épít.

Ha már gyerekként kénytelen voltál beletanulni a rejtőzködésbe, akkor nem kaptál lehetőséget önmagad megismerésére. Ezt felnőttként szükséges bepótolnod és e felfedező úton újra és újra lehetőséged van megújulnod. Érdemes az alábbi kérdéseken elgondolkodnod:

Te vajon milyen lehetsz a korai igazodás hatásai nélkül?

Milyen nő/férfi, feleség vagy férj, szülő lennél, és milyen hivatást szeretnél?

A falak nélkül milyen kisugárzással, azaz vonzerővel rendelkeznél?

ITT A VÁLASZ!