Menü Bezárás

Ledolgozós szombat és társai - Jelenségek, amik elkerülnek

 

Vannak jelenségek, melyek az egyik ember életében természetességgel vannak jelen, a másikéból pedig teljesen hiányoznak.
Nálam a ledolgozós szombat az utóbbi. Még nem volt dolgom hivatalos ledolgozós szombattal, de még csak szabadságot sem kellett kivennem aznapra soha. Nem tudatosan formáltam ebbe az irányba a sorsomat, hanem mindig valahogy így alakult.

 

Életem első munkahelyén - egy kisebb cég volt - azt mondták, ne bonyolítsuk az életünket ezzel feleslegesen. Ez a felfogás logikus volt és szerethető. A másodikban vállalkozóként voltam jelen és saját magam osztottam be az időmet, így nem kellett senkitől sem beleegyezést kérnem a számomra evidens döntésben. Aztán a harmadik munkáltatómnál szintén nem a társadalmilag meghatározott előírások és a ledolgozós szombat volt a lényeg, hanem hogy a munkámat rendben elvégezzem. Most, hogy saját magamnak vagyok a főnöke, szintén nem a papírforma szabályozza az életemet.

Ilyen jelenség a táppénz is. Életemben nem készült a nevemre kiállított táppénzes papír. Nem azért, mert soha nem voltam beteg, hanem mert a munkáltatómnak elég volt, ha a távollétem okát telefonon jeleztem.

 

Most már tudom, hogy szabadságra születtem, és az élet ezt akkor is figyelembe vette, amikor erről nekem még fogalmam sem volt tudatos szinten.

 

Soha nem számlálta gép a munkaóráimat, nem volt dolgom beléptetőrendszerrel, kötelező törzsidővel, szigorú munkarenddel.
Ha sok munkám volt többet dolgoztam, ha kevesebb, akkor pedig nem ültem az irodában feleslegesen. Mindig is ez volt a természetes, és örülök, hogy nem volt rám kényszerítve egy merev szabályrendszer, ami kiölte volna belőlem a munka-, és életkedvet. Nekem ez a természetes, másképp elképzelni sem tudom az életemet. Viszont egy valamit megtanultam, és ez mindenkire, rád is igaz: Ami számodra természetes, az lehet, hogy sok embernek elérhetetlen.

 

A benned szunnyadó életprogram - ha utat engedsz neki - automatikusan azt vonzza az életedbe, amivel dolgod van.

 

Érdemes tehát a belső igényeiddel tiszteletteljes kapcsolódásban lenni, mert akkor nem is tudsz hibázni!

AKTUÁLIS RENDEZVÉNY

LEGFRISSEBB GONDOLATOK

Nem mondhattam el senkinek, elmondom hát mindenkinek

„Kiújult.” Ez az a szó, amit egyetlen ráktúlélő sem akar hallani. Márpedig nekem hallanom kellett, és ez a szó meghatározta az azt követő másfél évemet.

Tovább olvasom

Szeretetminták

Ha gyerekkorod óta magányosnak, meg nem értettnek érzed magad, akkor ezt most erőt fog adni neked! Talán eljött az idő, hogy felébreszd magadban a rég eltemetett szeretetmintákat!

Tovább olvasom
Oszd meg, ha tetszett: