Menü Bezárás

GONDOLATOK

Hiszem és élem, hogy az egykor környezetünktől elszenvedett romboló behatások következményeibe nem kell belenyugodnunk.

Az életmintáink sokszor észrevétlen hatásairól és a fejlesztési lehetőségekről beszélek egyszerűen, érthetően.

ANYÁKNAK

Nem mondhattam el senkinek, elmondom hát mindenkinek

„Kiújult.” Ez az a szó, amit egyetlen ráktúlélő sem akar hallani. Márpedig nekem hallanom kellett, és ez a szó meghatározta az azt követő másfél évemet.

Tovább olvasom

Mágikus szavak, melyek szorongást programoznak

A szorongó szülő mindenáron tovább akarja adni a szorongás és félelem mintázatát. Ezennel egy kollégiumi beköltözés adott teret ennek.

Tovább olvasom

90 százaléknyi láthatatlan valóság

A tudatos elhatározásaink mindössze 10 százalékban hatnak az életünkre, míg a tudatalattink közel 90. Ismerd meg  a sajátodat, és állítsd a szolgálatodba az univerzum támogató erőinek segítségével!

Tovább olvasom

Hogyan jutottam idáig?

Ez Demi Moore memoárjának utolsó fejezetcíme. Azután kérdezi, hogy mind a karrierje, mind a kapcsolatai romokban hevertek. Elért egy pontra, amikor már semmire sem ment az erejével.

Tovább olvasom

Bűn, szégyen, titok – pedig nőiségünk természetes állapota!

A nőiségünk természetes velejáróit ezernyi teher sújtja. Ezennel a női szerveinddel való kapcsolódásban élhetsz meg felszabadulásokat!

Tovább olvasom

Boldog Gyerek Program, vagy inkább Boldog Anya Program?

Hogyan tesz az időfolyosó nyugodttá egy gyereket, és büszkeségtől ragyogóvá egy addig önmarcangoló anyát? És mi köze ennek a szülésélményhez?

Tovább olvasom

Az egyensúly 3 alappillére

Van benned három minőség, akik ha összefognak, csodákra vagy képes! Szeretnéd megismerni őket? És azt, hogy mit tehetsz a mindennapokban értük?

Tovább olvasom

Kaland, szépség, siker – kortalanul

Édesapja kalandvágya hihetetlen élményekkel gazdagította. Majd felnevelt 3 kiemelten sikeres gyereket, 70 felett pedig épp a szépségipart hódítja meg - modellként...!

Tovább olvasom

Reális térkép az élethez

Náray Tamás édesanyja mind az élet szépségeire, mind a várható veszélyekre a fiát kicsi kora óta bölcsen felkészítette. Ezekből a tanításokból egy könyv is született.

Tovább olvasom

Ízisz papnők és a párkapcsolat – egykor és most

Bármekkora zaj is próbálja elvonni a figyelmüket, képtelenek feladni a reményt, hogy újra a lelkükben jól ismert szövetségesként egyesüljenek.

Tovább olvasom

Teszteld magad!

Árnyékban élsz, vagy mered mutatni magadat a világnak?

TESZT INDÍTÁSA

 

NEKED AJÁNLOM