Menü Bezárás

Kaland, szépség, siker - kortalanul

 

Mielőtt bárki is azt hinné, hogy Elon Musk édesanyja szájából ez csupán egy jól hangzó marketing szöveg, az nagyon téved!
Nézzük először a kaland részét, hisz életében adódott belőle bőven. No nem könnyed, színes-szagos instaélmények ezek, hanem valódi, veszélyes kalandokra kell gondolni.

 

A Kalahári kaland

Először is Maye az édesapjának köszönhetően a gyerekkora nyarait a Kalahári sivatagban töltötte, méghozzá az Elveszett város után kutatva, korlátozott mennyiségű ivóvízzel és élelemmel felszerelkezve. Mindössze egyetlen iránytűre bízva a tájékozódást a nappal tűzforró, éjjel fagypontra hűlő végtelen homoktengerben.

Itt fordult elő egy hajmeresztő eset, mikor egy levadászott gyöngytyúk a közeli tóba esett, és a nagyobb testvére az akkor még kislány Maye-t küldte érte. Miközben a zsákmánnyal a kezében kifele tartott a vízből, egyszer csak azon kapta magát, hogy egy mozgó valamin áll. Mint kiderült az egész tó nyüzsgött a krokodiloktól, és csak a szerencsének köszönhette, hogy nem lett tragédia belőle.

 

Miért is ne?

A kalandor apukának köszönhetően több mindenben kilógtak a kanadai átlagcsaládok sorából. Kezdve azzal, hogy nem autója, hanem kisrepülője volt a családnak. A szülők kettesben, vagy épp a gyerekekkel a fedélzeten keresztül-kasul repdestek a világban a vászonnal fedett, légcsavaros kis repülőgépükkel. „Élj veszélyesen, de óvatosan!” – szólt a család jelmondata, és ehhez tartották is magukat.

Maye csupán 2 éves volt, mikor a szülei találkoztak olyan misszionáriusokkal, akik jártak Dél-Afrikában, és lelkendezve mesélték, micsoda gyönyörű az ország. Nem is kellett több, a szülők összepakoltak és országot váltottak. Az út Kanadából Dél-Afrikába a négy kisgyerekkel teljes 2 hónapon (!) át tartott. És hogy miért pont Pretoriában telepedtek le annak ellenére, hogy ott nem beszélték az angolt a helyiek? Mert mikor elrepültek felette, épp virágoztak a dzsakarandafák, és az apa beleszeretett a lila virágpompába.

 

„Az apám soha nem azt csinálta, amit mindenki más. És ha valamit elhatározott, azt végigvitte”

 

És mint az a könyv további részeiből is kiderül, ez az apai minta Maye-t egész életében elkísérte.

 

Mélyrepülés és a temérdek nulláról építkezés

Az idilli és izgalmas gyerekkort aztán egy rossz házasság miatti nehéz időszak követte, ahol Maye nap, mint nap fizikai és lelki bántalmazást szenvedett el. 10 év gyötrelmet követően egy törvénymódosításnak köszönhetően tudott továbblépni az életében, amikor már a helyreállíthatatlanul megromlott házasságra hivatkozva is lehetett beadni válókeresetet.

Ezt követően szűkös anyagiak között egyedül nevelte három gyerekét, és építette fel többször is a nulláról a dietetikusi karrierjét. A nulláról, mivel felnőttként sokszor költözött az addigi lakhelyétől messze, egész pontosan két kontinens 3 országának 9 városában élt.

 

A kifutón 74 évesen!

Már ez is sikernek számíthat, de ez Maye életében csak a siker előszobája! A most 74 éves hölgy aktív és keresett modell. Először 67 évesen vonult végig a New York-i divathét kifutóján, és közel hetvenévesen az ő arca villogott a Time Square hatalmas hirdetőtábláján. Ez idő tájt CoverGirl kozmetikai világcég vezető modellje és reklámarca lett, nemegyszer szerepelt a legismertebb divatlapok címlapján, valamint a világ számos részén kérik fel, hogy tartson motivációs előadást.

 

Sikeres anya sikeres gyerekei

Büszke a gyerekeire, akik mindhárman kiemelkedően sikeresek. Elon az elektromos autógyártásban és az űrszektorban áll helyt egyszerre; Kimbal étteremhálózatot üzemeltet Amerika szerte, és az általa megálmodott Nagy Zöld mozgalom keretében tanítja a jövő nemzedékét a növénytermesztésre és a tápanyagdús étkezésre; Tosca pedig saját filmvállalatot vezet, és producerként, rendezőként is sikeres.
A könyvben több olyan meglátását, szokását is megosztja az olvasókkal, melyek szerinte a gyerekei kivételes sikereit megalapozták.

 

Így is lehet!

Maye szívügye és kiemelt küldetése az öregedés mítoszának újrafogalmazása. Ő ugyanis szereti az idősödést!

 

„Megöregedni nagyszerű dolog. Az évek múlásával kicsit bölcsebbek leszünk. Magabiztosabbak is – ez például kellemes meglepetés volt az életemben. És azt is tudjuk, hogy hamarabb meg kell szabadulnunk a kellemetlen fráterektől.”

 

Ne félj az öregedéstől – mondja - és keresd az olyan barátok társaságát, akik szintén nem félnek tőle. Teljes mellszélességgel képviseli, hogy a smink kortól függetlenül mindenkinek jól áll. Imádja a hófehér haját, és az Instagramon „#74 évesnek lenni jó” hashtag-et használ – mert valóban élvezi a korát.

„Az egyik oka annak, hogy nem félek az öregedéstől az, hogy felnőtt életemnek minden évtizede jobb lett, mint az előző.” – írja.

Teszteld magad!

Hol vagy az érzékenységi skálán?

TESZT INDÍTÁSA

 

NEKED AJÁNLOM

 

KAPCSOLÓDJUNK!

Oszd meg, ha tetszett: