Menü Bezárás

A tapasztaltabb nők hatalma

 

Szomorúan látom, mikor az idősebb és tapasztaltabb nők a fiatal, tanulni vágyó, alázatos nőtársaikat nem emelik, hanem leigázzák. Rivalizálnak, féltékenykednek, és irigységgel töltik meg az amúgy fejlődésre szánt teret.

 

Idő = Bölcsesség?

Hiába teltek el az évek, nem jutottak el arra a bölcsességi szintre, hogy lássák, egymás által mindketten fejlődhetnének. Ehelyett leuralást, gúnyolódást, furmánykodást, és mérgezett nyílként ható megvezetéseket alkalmaznak a tapasztalatlanabbakkal szemben.

Legszívesebben minden ilyen élményt megélt, tisztalelkű lányhoz odamennék, és megölelném.

 

Tiszta tükör vagy!

Elmondanám neki, hogy ilyenkor az idősebb nőkből a bensőjüket emésztő bizonytalanság és a kétségbeesés beszél - és semmi köze őhozzá.

Ő annyit tett csupán, hogy üdeségével, tisztaságával, és az élet iránti nyitottságával akaratán kívül fájdalmas tükröt tartott azok elé, akik az évek alatt nem a fejlődést és önmaguk meghaladását választották, hanem az egyre elhatalmasodó versengést, a harcokat, mely lelküket nehéz páncél alá zárta.

 

Mindig változtathatsz

Elmondanám azt is, hogy az univerzum nem mintaként, hanem elrettentő példaként terelte őket az útjába. Hogy emlékezzen erre, és vizsgálja meg magát, mikor az ego tévútjain járva magányosnak, frusztráltnak és kiégve érzi magát újra meg újra.

Tudja, hogy mindig változtathat, és az átalakulás útja mindannyiszor félelmetes és fájdalmas, és az alázat gyakorlása nélkül sajnos elérhetetlen is marad. A jutalma azonban az igaz társ, és társak - akikkel az élettel együtt járó kihívások is rendre megugorhatóak.

 

Szünet nélkül lavírozni

Azt is elmondanám a nyitott és tisztalelkű fiatal lányoknak, hogy útjuk során óhatatlanul találkoznak majd olyanokkal, kikből hiányzik a képesség, hogy jót tegyenek másokkal. Ármánykodnak, megzavarnak, romba döntik a harmóniát ott, ahol teret kapnak.

Éppen ezért azt is el kell fogadnia, hogy az élet egy szüntelen lavírozás, melyben lesznek, kiket jobb, ha kikerül majd; vannak olyanok, akikkel csak egy szakaszon közös az útja, és lesznek maradandó jó kapcsolódások is. Rájuk úgy vigyázzon, mint egy különleges drágakőre, és ne fecsérelje el múló szeszélyekre.

 

Beavatás, mikor az univerzum jelet ad

És elmondanám ennek a világra nyitott, fiatal lánynak azt is, hogy vannak magukkal békében élő tapasztalt nők is. Akik amint azt látják, hogy ez számára időszerű, befogadható és előrevivő is, átadják a tudás azon szeletét, ami őt a magasba emeli.

De csak óvatosan, finoman teszik ezt, hisz nagyon jól tudják, mindenkinek egyedi az útja. Beavatást adni nagy körültekintéssel lehet csak, amikor az univerzum arra jelet ad.

Neked lehet, hogy az élet más kihívásokat és fejlődési utat tartogat, és még véletlenül sem akarnak beleavatkozni olyanba, amihez az univerzumtól nem kapták meg a felhatalmazásukat.

 

Értékes tanulságok

Ezek a nők tudják, hogy elkerülhetetlenek a csalódások és a tévutak, és hogy nem rossz vagy, amikor ezekkel időnként besározod magad. Az önmagukkal békében élő nők a tévutak elágazásainál, és azokból kijőve nem megszégyeníteni fognak, hanem segítenek összefoglalni az értékes tanulságokat. Tiszta tükröt tartanak még akkor is, ha ezzel momentán fájdalmat okoznak. Ők már elbírják az érzéseidet, mert nagyon jól az emlékezetükbe vésték, amikor hasonlóan tapasztaltabb nők egykor őket ébresztették.

Tudják, min mész keresztül, mikor a tisztánlátás először még nem felemelő, hanem pokoljárással egyenlő. De ők azt is tudják, hogy erős vagy, és amint a felszínre érsz, egy életre szóló kinccsel leszel gazdagabb. Hogy onnantól már tudsz vigyázni magadra, és a nyitottság nem naivitással, hanem éberséggel, hitelességgel, öntudattal kézen fogva lesz a társad.

 

És ezek a tapasztaltabb nők még valamit tudnak

Az élet legfőbb értelme a tudás továbbadása. Mert ez nem csak azt emeli, aki kapja, hanem gazdagítja azt is, aki adja. Ez az univerzummal való összhang hatalmának legmagasabb foka.

Teszteld magad!

Hol vagy az érzékenységi skálán?

TESZT INDÍTÁSA

 

NEKED AJÁNLOM

 

KAPCSOLÓDJUNK!

Oszd meg, ha tetszett: