Menü Bezárás

Viszlát méhpolip, szenvedő női sorsmintázat és meddőség!

 

Krisztától egy interaktív önfejlesztő csoportmunka után kaptam a több éves, sikerekben bővelkedő együttműködésünkről összefoglalót. A nagyobb volumenű visszajelzés apropója, hogy Kriszta az interaktív csoport folyamatai által szembesülhetett azzal, hogy annyi év befektetett munka után végre MEGÉRKEZETT. Személyisége, életfelfogása és énképe egy új szintre lépett, ahol már nem kell cipelnie a több évtizedes terheket és megújult önmagával végre békében élhet.

 

Nem is tudom, hogy lehetne leírni azt az érzést, ami bennem van. Azt az érzést, ami velem is megtörténhetett. Mert tettem érte. Nagyon jó, felszabadító elégedettség, öröm és büszkeség a teljesítményemre.

Érdekes látni, milyenné alakulok, ki is lehetek én valójában. De nem az, amit anyámék rám erőszakoltak.

 

Kincset érő visszajelzés

Kriszta visszajelzésért érkezett a csoportba. Valahol érezte, hogy egy ideje megnyugodott és másként tekint az életére, ám szeretett volna minden kétséget kizáróan megbizonyosodni arról, hogy nem önbecsapásról van szó. Mert az érzéseink – ő már tudja – nem mindegy, hogy a megbízható belső iránytűnktől érkeznek, vagy valamilyen megfelelési program hatása.

Kriszta esete motivációt jelenthet mindenkinek, aki az önismeret és önfejlesztés kihívásokkal színesített útját járja. Egy üzenet arról, hogy megéri folyamatosan magunkért tenni, és bár sokszor érezhetjük, hogy sötétben botorkálunk és a remény is elveszik olykor, de kitartással, elszántsággal, megfelelő támogatással egyszercsak összeáll a kép és megérkezhetünk megújult önmagunkba.

 

Diagnosztizált meddőség és sikertelen lombik után

Sok minden van a hátunk mögött. Amikor hat évvel ezelőtt először találkoztunk, Kriszta már túl volt egy sikertelen lombikbébi programon, ami igencsak igénybe vette testileg és lelkileg egyaránt, és hamarosan egy újabb beavatkozás várt rá. Szokásomhoz híven teljes nyitottsággal és alázattal tekintettem Kriszta lehetőségeire elfogadva, hogy bármit szeretne, végül mégiscsak a Jóisten fog dönteni. Ezért is volt örvendetes, hogy a konzultáción hamar megjelent előttem a születendő gyermek lelke és kommunikálhattam vele. A Boldog Gyerek Program egyéni konzultáció keretein belül Kriszta részletes leírást kaphatott születendő gyermeke lelki beállítottságáról, igényeiről, életútjának kihívásairól és arról, anyaként hogyan tehet gyereke kiteljesedéséért. Eltüntettünk a születése útjában álló akadályokat, és legnagyobb örömömre a gyermek pár hét múlva már fizikailag is elfoglalta a helyét édesanyja méhében.

Krisztával végig leveleztünk a várandóssága idején: "Egy felnőtt férfit láttál, aki ha nem is férfi, de olyan feladatot lát el, olyan kiállással, stabilitással. Azóta tudjuk, hogy a teste is férfi."

Aztán egy újabb, számomra kedves jelzés is érkezett: "Már régóta szeretném megírni neked, hogy március 23-ra vagyok kiírva, a névnapodra! 🙂 Ne feledjük kitől kaptunk sok segítséget!"

 

Fókuszban az élethivatás

Következő nagy kihívás Kriszta számára az élethivatásának megtalálása volt, ami egy következő egyéni konzultációban szépen kirajzolódott. Emlékszem, Győr egyik legszebb, puha szőnyeges konferencia termében, az ETO Park Hotelban találkoztunk az egyik nyílt csoportos tréningem előtt és felajánlottam, vegyen részt az éppen aktuális átalakulási útban. Ekkor már két év telt el a babája születése óta, és tapasztalatom szerint az anyák ilyenkorra már lelkileg igénylik, hogy a személyes kibontakozásuk újra fókuszba kerüljön. Krisztánál sem volt ez másként és még a konzultáció napján beiratkozott egy, a feltárt hivatással kapcsolatos tanfolyamra.

Így írt róla akkor:

„Még nem mertem a konzultációt újrahallgatni. Annyira megérintett, felzaklatott, ugyanakkor lökést is adott a cselekvéshez. Olyan felszabadító érzés!!!

Igaz, már előtte is foglalkoztam vele, és felmerült a belső igény a tanulásra, de kedd óta komolyan, részletesen elkezdtem óvodai dajka és egyben családi napközi vezető tanfolyamot keresni. És ma már megjöttem az első tanítási napról! 😊”

Azóta már a végzős évfolyamra készül az óvónőképző főiskolán, melyet immár 3 gyerek mellett teljesít. Kriszta ugyanis a diagnosztizált meddősége ellenére természetes úton, rövid időn belül újra várandós lett, amit az általam ajánlott és közvetített, 10 alkalmas Szárnyalás Műhely energetikai folyamatainak is tulajdonít. Így két fiú után ma már egy gyönyörű, szőke kislány anyukája is.

(A Szárnyalás Műhelyről bővebben itt olvashatsz. Az oldal közepétől találod Önfelvállalás (Szárnyalás) Műhely néven. Amennyiben érdekel a tréning, a hello@molcsanyiemoke.hu címre írj!)

 

„Van egyáltalán valami, amiben biztos vagyok?

Alig több, mint egy évvel e sorok születése előtt még a fenti kérdést tette fel magának, miután a szüleivel való kapcsolat rendezésében kérte a segítségemet. Olyan szintű alárendeltségben, melyben Kriszta a szülei által élt, természetesek az ilyen és ehhez hasonló gyötrő kérdések. Ahol az életkortól függetlenül gyereknek kell maradni, hogy a szülők felé megfeleljen. Krisztát nagyon bántotta ez az állapot, ahogy az édesanyjától örökölt női szerephez való hozzáállás is, mely szerint a gyerek és a család körüli teendők egy nő számára kizárólag teher, fájdalmas kötelesség lehet. Nagyon aggódott, hogy ezt tudat alatt érezteti a gyerekeivel, mi több, mintaként továbbadja a kislányának. Aztán ez a felállás is megváltozott, bár itt többet kellett, hogy önmagáért dolgozzon.

A felszabadulás felé tett út legjelentősebb mozzanata a szüleivel való találkozó volt, melyet egy komoly és célirányos felkészülés előzött meg. Nem a szülei meggyőzése, vagy a megértésük kicsikarása volt a cél, sokkal inkább azokkal a terhelő érzésekkel való szembesítés, melyet gyerekkora óta érez és gúzsba kötötték eddig. Bár egyetlen alkalom elég szokott lenni, Kriszta ennek a kihívásnak többször futott neki.

 

És akkor jött még egy méhpolip is...

Kriszta minden esetben akkor kér tőlem életmintafejlesztő egyéni konzultációt, amikor nagyobb megakadást él meg és bár minden tőle telhetőt megtesz, egy idő után felméri, hogy egyedül nem képes az adott kihíváson túllendülni. Egy-egy ilyen találkozó óriási lökést ad a számára és nagyjából évente fordul elő, miközben az önfejlesztő tréningjeimet online önállóan, ahogyan ő fogalmaz „levelezőn” végzi.

A legutóbbi ilyen személyes találkozás egy, a méhében kialakult polip miatt következett be. A tudatalattijában feltárt képlet alapján Kriszta nem is érezhette sajátjának a méhét, az inkább az édesanyja igényeinek kielégítése szerint működött. Megtettük a szükséges intézkedéseket a mélytudati munka közben és átadtam egy méhtisztító technikát is a számára, és azt kértem, hogy napi szinten alkalmazza. Aztán pár hét elteltével az alábbi levelet kaptam:

 

„A nőgyógyászom az imént megerősített abban, hogy ÜRES a méhem, NINCS POLIP!

 

Ráadásul 7-röl 5 napra csökkent a konzultáció óta a menstruációm. Nekem ez nagy dolog. És nagyon büszke voltam magamra és a méhemre, hogy ezt igy összehoztuk.

A legutóbbi menstruációnál úgy éreztem egész nap, hogy ne használjak tampont. Este a kislányomat tettem bele a fürdőkádba fürödni és én meg lezuhanyoztam közben és képzeld, a polip kipottyant belőlem! Interneten megnéztem és pont úgy nézett ki, mint egy nyeles polip. Teljesen ép volt körben a felszíne és csak a 'csúcsán' volt sérülés, leválás nyom. Hááát, utólag jutott eszembe, hogy szertartást kellett volna végeznem, de a vizsgálat után lehúztam a wc-n. Megköszöntem neki, hogy jelzett nekem, de más nem jutott eszembe.

Mindez az esemény jelzésértékűen a kislányom 2. szülinapján történt!

 A doktorúr is gratulált a polip eltávolító technikámhoz. Már vizsgálat közben ujjongtam...”

 

Öröklött szenvedő női sors

"A 2017-es egyéni konzultációval kezdődött a családi minták felszámolása, ami inkább a hivatáskeresésről és a nagyfiamról szólt, de abban a meditációban már az elsőszülött nagyfiam tartotta nekem a köldökzsinórt, hogy segítsen elvágni." - írja Kriszta a visszatekintő összefoglalóban.

"Igazán a folyamat 2019. februári egyéni közvetítéssel indult be. Ezt egészítette ki a teljes Ragyogás program, nekem főképp a Pozicionálás webinár tartozott ehhez a lépéshez. Egész februártól júniusig tartott, hogy a bátorságomat összeszedjem és anyámék elé álljak és szembesítsem őket az ellennem elkövetett tettekkel. Tudtam jól, hogy magamnak mondom, de akkor még hatott rám a sok mocsok, amit visszakaptam érte.

Novemberben voltam interaktiv csoportban, ahol szertartás elvégzését javasoltad Pannonhalmán. Szétvertem a köldökzsinórt egy kővel. Erre anyámék telefonálnak este, hogy csőtörés volt náluk.... Tudtam, hogy ezzel még nem vagyok meg, és egyedül nem tudom megcsinálni. Ez is sok gyötrődést okozott. Főleg, hogy ezt a gyötrődést élte velem a családom is.

A gyerekeim mindvégig motiváltak, hogy menjek, csináljam, mert ezt a feladatot meg kell oldani. Tehát az, hogy értük is, nem  csak magamért teszem. És hogy ezt a terhet ne adjam tovább."

 

A felismerések hajtóereje

A felébredés, mely után a bénító félelmek és az illúziók fokozatosan megszűnnek, egy régen elzárt szelencét nyit meg a tudatunk számára, melynek következtében mintha egy felsőbb erő adagolná számunkra az átminősítendő élményeket. Ezt tisztánlátásként emlegetem.

"Nagyon érdekes volt látni az elején, hogy jééé tényleg ezt csinálják velem a szüleim, jééé, tényleg ezt tették. A felismerések, a szemfelnyitás nagyon ütős volt. Ezek aztán mindig adtak olyan dühöt, hogy menjek. És az is, hogy a kislányom által teljesen átéreztem, milyen volt az, hogy teljesen egyedül hagytak. Meghatározó emlék marad, amikor a kislány énemet visszaveszem magamhoz, aki eddig egyedül volt ott, ahol hagytam. Ezt a feladatot a 2019. december eleji egyéni konzultáció után kaptam tőled. Ott azért mentem, mert újból polip lett a méhemben, és lám tényleg összefüggésben volt a családi mintával és anyámmal. Aki a kezében tartotta a méhem kaján vigyorral és elvette a nőiességemet. Apám az önállóságomat, hogy rájuk legyek szorulva, anyám a nőiességemet. A tisztitás folyamatáról és a saját méhem visszavételéről szólt az egyéni konzultáció nagy része. Itt is kaptam feladatot, napi szintűt.

Aztán karácsony volt a legközelebbi időpont, hogy újra eléjük álljak és újra elmondjam ami bennem van, igazából a tényeket, amiket tettek, és figyeljem magam most mit érzek, jutottam e előbbre. Hát, hát, nem voltam megelégedve. Mert tudtam most sincs még vége."

 

Védett erősödés

"Majd idén januárban újabb interaktív csoportban voltam, ahol javaslatodra pajzsként bevontam a férjem. Aki először nagyon tiltakozott, de végül beleállt a feladatba és - engem kímélve, amíg megerősödöm - magára vállalta, hogy anyámékkal kizárólagosan ő tartja a kapcsolatot, amiért nagyon hálás vagyok. Az ő támogatása elengedhetetlen és csodálatos irányomba, nélküle se az egyetemi út, se a belső utazás nem így zajlana.

Februárban volt a kislányom szülinapi köszöntése. Ott megint a szüleim elé álltam. Itt már mintha könnyebb lett volna. Erre másnap, pont a kislányom születésnapján levált a polip a méhemből. Ezt az orvosom is megerősítette. Istenem, na az is egy fantasztikus emlék marad. Ő kísért már akkor is, amikor megállapította, hogy meddő vagyok, aztán végig kísérte a kisfiammal a terhességem, aztán megállapította 2017-ben, hogy természetes úton megint babát várok (Szárnyalás műhely 😊)  és most meg ezt.

Elérkezett 2020. május, anyák napja volt a 4. szembesítés. Itt már inkább izgatott voltam, mint féltem, és vártam, hogy bennem lévő 3 mondatot még elmondjam. És ahogy mondtam, mondtam…. éreztem, hogy nem félek…. és hogy minek is beszélek már…

De a bizonytalanság még ott maradt. Ezt vittem a legutóbbi interaktív csoportba témának. Ahol azt kaptam, hogy megérkeztem."

 

Egységben önmagammal

"Most egyben érzem magam. Ehhez kellett már az idei évi munka is, a Teremtés Műhely első és második része. Amiket most végzek online tréningként, és a tudatommal sok mindent megértettem és újabb dolgokat sikerült magamban elfogadni, megszeretni. Annak ellenére, hogy anyámék mindent bevetettek, üldöztek, rossz híremet keltették, manipuláltak, a gyerekeimen keresztül üzengettek, előttük mocskoltak.

Amit hozott még nekem ez a felszabadulási út:

- főzni öröm! Azzal a mintával indultam, hogy a nő dolga a házimunka és a gyereknevelés, az öröm az bűn.

- lehetek más is, nemcsak anya. Tanulhatok, és ne legyen miatta bűntudatom, és ez szintén lehet öröm.

- Azt tanultam, hogy a gyerek teher. És hogy én is ezt csinálom a gyerekeimmel. Ennek felismerése, hogy jééé tényleg. Ez szépen meg is szűnt.

- Megszűnt továbbá bennem az áldozat és az önsajnáló szerep. Ez már a Teremtés Műhelyhez tartozik, de a folyamat korábban kezdődött.

- MEREK SEGÍTSÉGET KÉRNI!!!

 

Köszönöm Emőke! Neked, a Segítőknek, a magasabb intelligenciának… mindenkinek!

Hosszúra sikerült. Magamnak is írtam. Újra átérezve közben az emlékeket, érzéseket, a megérkezés örömét.

Szeretettel: Kriszta”

Teszteld magad!

Mennyire hat rád a kétség?

TESZT INDÍTÁSA

 

NEKED AJÁNLOM

 

KAPCSOLÓDJUNK!

Oszd meg, ha tetszett: