Menü Bezárás

Boldogító sorsfordulat még a születés előtt? Így lehetséges!

 

A gyerek teljes életére nézve rendkívüli jelentőséggel bírnak a születésének körülményei. Ezen belül is kiemelten lényeges, hogy milyen érzelmi közeg fogadja, egymást támogató, vagy éppen feszült-e a szülők kapcsolata. Zsigerileg ég belé az élmény, ahogyan ebben az érzékeny életszakaszban vele foglalkoznak. Életének alapjai tehát a szülei kezében vannak.

 

Így indultunk

Felmérte ezt Annamária is, aki várandósságának 6. hónapjában elkeseredetten kért konzultációt tőlem. Magányosnak és érzelmileg elhanyagoltnak érezte magát, és abban sem volt biztos, hogy az apával közösen nevelik fel a születendő kisfiút. Ebből a nem túl előnyös helyzetből indultunk.

A cél az volt, hogy a születésig rendelkezésünkre álló szűkös idő alatt az anya magára találjon és lelkileg megnyugodjon, hogy a szülést követően a gyermek érzelmi szükségleteire hangolódhasson.

A konzultációs munka során sikerült feltárni a kialakult helyzet okait és hamar kirajzolódott előttem, hogy a túlidealizált szülőkép, Annamária hamis önképe és előnytelen életmintája, vagyis önmaga elfojtása vezette ebbe az élethelyzetbe. Az intenzív közös munkának köszönhetően a rossz beidegződések és az önmagához fűződő kapcsolata gyönyörűen átalakult, aminek következtében Annamária szépen lassan rálátott saját élete valóságára.

 

Ideális változások a láthatáron

Első körben megtanulta, hogyan tegyen különbséget a valódi belső érzései és a tanult, számára előnytelen viselkedési minták között. Elsajátította az önreflexió képességét és az egyszerű házi feladatoknak köszönhetően megtapasztalta, hogy a saját érzéseit nem elnyomni, hanem megengedni és megfelelően lereagálni szükséges. Hisz azok - amennyiben jól értelmezi őket -  megbízható irányjelzői lehetnek. Rengeteg ok nélküli bűntudattól és feszültséget okozó, romboló berögződéstől tudott ezáltal megszabadulni.

 

Így dolgoztunk

Az életminta fejlesztő konzultációk mélytudati munkával (vagyis személyre szabott meditációkkal) és a mindennapokba könnyedén beépíthető megfigyelési gyakorlatokkal egészültek ki. Mindezek mellett nagy hangsúlyt fektettem Annamária megnyugvásának előidézésére a belső erőforrásainak megtapasztalása és lelki erejének növelése által. Így tudott hatékonyan újra kapcsolódni önmagával.

A szülést megelőzően már célzottan a szülés-születést felkészítő Boldog Gyerek Program konzultációk alkalmával találkoztunk, hogy a felkészült anyuka felkészült babábával indulhasson erre a gyönyörű, életet meghatározó utazásra. Sort kerítettünk a Boldog Gyerek Program kapcsán az érkező gyerek jellemrajzának megismerésére is, mely által az anya és gyereke között nem csak közelebbi lelki kapcsolat alakulhatott ki, hanem értékes információkhoz is juthatott Annamária. Ilyenkor megfelelő rákészülést követően felveszem a gyermek lelkével a kapcsolatot, aki elmeséli, hogy milyen fejlődési tervekkel, életfeladattal és jellemvonásokkal érkezik, miben és hogyan igényli az anyai támogatást. Annamária kisfia annyira nyitott és segítőkész volt, hogy az előbbieken túl megmutatta nekünk még az életútbeli kihívásait is. Ennek köszönhetően az édesanya már most tudja, hogy kisfiát melyik életszakaszában hogyan támogassa.

A szülőség egy rendkívül összetett, kihívásokkal teli feladat. Rengeteg segítséget jelent ezen az úton, ha a szülők kíváncsiak és nyitottak arra, hogy a gyerek milyen együttműködésben érzi jól magát, milyen fejlődési utat választott magának és milyen egyedi jellegzetességgel számolhat. Amit, ha a szülő nem ért és nem támogat, akkor a külvilági hatások a gyereknek életre szóló sebeket és fájdalmas elfojtásokat okozhatnak. Pedig mindenki egyedi valamiben és ha ezt nem vesszük figyelembe, értékes életutak sora veszik el a megfelelés útvesztőiben. Ez pedig sem az érintettnek, sem a környezetének nem jó, hisz a különlegességünkkel nem csak magunkat, hanem a világot is gazdagítjuk.

 

Ha anya boldog, mindenki boldog

9 hét alatt mindössze 7 konzultáción találkoztunk és ezalatt Annamáriában teljes átalakulás történt. Megtanulta szeretni és elfogadni magát, képessé vált hatékonyan felvállalni az igényeit, helyreállt a párkapcsolatában a rend és gyönyörű szülésélményt tudhat magáénak.

A rendezett belső és külső állapotok tehát az azóta már világra jött gyermekre is hatással vannak, aki nyitottan, együttműködően érkezett a világra és anyukája elmondása szerint születése után is nyugodt, kiegyensúlyozott baba. Ez minden gyermekágyas anyuka álma!

Megfelelően támogatott lelki felkészülésnél már sokszor volt alkalmam megfigyelnem ezt a kedvező következményt.

Annamária így írt az élményéről:

 

Képzeld, mint akit puskából lőttek ki, úgy érkezett meg a Marcell! 😊

Nagyon gyorsan történt minden, a magzatburok repedése után 4 órával már a kezemben tarthattam. 🙏 A párom végig mellettem volt és támogatott, mind lelkileg, mind fizikailag. 🙂 S bár, leírhatatlanul fájt 😌 de én olyan hálás vagyok ezért a szülésélményért, amit úgy gondolom, hogy a közös munkánknak köszönhetek!

Így szeretném még egyszer kifejezni a hálámat, hogy segítettél nekünk a felkészülésben❣️😘

 

Én pedig könnybe lábadt szemmel, fülig érő mosollyal és a rajtam futkosó energia miatt libabőrösen olvastam a sorait! Annamária megdolgozott ezért a csodás élményért és ez egy olyan életreszóló befektetés, aminek nem csak ő, hanem a családja is az élvezője. Nagyon büszke vagyok rá!

A 10 alkalmas konzultációs bérletének fennmaradt részét pedig akkor használja fel, amikor  önmaga harmóniája, vagy a kis Marcell miatt szükségét érzi. Mivel tisztában vagyok a gyermekágyas és pici babával rendelkező anyukák feladataival, kiemelt figyelmet kapnak tőlem a konzultációk alkalmával. Náluk eltekintek a hivatalos időkorláttól, hogy az online konzultáció közben az esetleges szoptatás, altatást is nyugodtan megoldhassák.

 

Még nem ért véget a kedvező sorsfordulatok sora!

A szülők párkapcsolatának rendeződése, az érzelmi közeg és az anya életmintáinak átalakítása csak az egyik előnyös sorfordulat Marcell számára. A másik maga a születés élménye.

A születés élménye az első megújulási folyamatunk, földi testünkben ez az első véghez vitt sikerünk. És mint minden első élmény, zsigerileg ég belénk. Többek között felnőttek életmintáinak megfigyelésével és a megújulási folyamataik támogatásával foglalkozom évek óta, így munkám során rengeteg születésélmény és az azt követő életút vált elérhetővé számomra. Felfigyeltem rá, hogy minden egyes megújulási és sikerhez vezető úton a születésünk folyamatát modellezzük. Marcellnek ez jó hír és várhatóan nyitottan, örömmel és a születéséhez hasonlóan gyorsan fog a sikerig vezető úton végigmenni.

Így legyen! Örömökben gazdag életet kívánok!

 

Te is boldogító átalakulásra vágysz? KATTINTS IDE és kérj Boldog Gyerek Program egyéni konzultációt!

 

A cikkben a magánélet védelmében a szereplők nevét megváltoztattam.

Teszteld magad!

Árnyékban élsz, vagy mered mutatni magadat a világnak?

TESZT INDÍTÁSA

 

NEKED AJÁNLOM

Oszd meg, ha tetszett: