Félelmetes szabadság?

Mint minden évben, idén is rögtön az év elején rendet teremtettem a számítógépemen. Mivel ez számomra munkafelület, fontosnak tartom, hogy egy külső winchesterre másoljam, amivel már nincs dolgom, töröljem a felesleges dokumentumokat, és mappába rendezzem az őszi nagy hajrában összevissza mentett információkat.

Hátra arc a szabadság kapujában

A nagy rendrakásban bukkantam a Teremtés Műhely – Írj új sorskönyvet magadnak egyik előadásának diasorára, ahol többek között arra a kérdésre kerestem a választ, hogy mivel jár, ha mi magunk írjuk a saját életünk forgatókönyvét? Vagyis mi történik, amikor megéljük a szabadságunkat?
Sokan vágynak arra, hogy egy szempillantás alatt megváltoztassák és kézben tartsák a sorsukat! Hogy letudják az örökölt, hátráltató mintáikat, és szabadon rendelkezzenek a saját energiájuk, figyelmük, lehetőségeik felett.
Mindez nagyon jól hangzik, ugye?
A tapasztalatom mégis az, hogy sokan épp a szabadság kapujából fordulnak vissza! Mégpedig akkora határozottsággal, dühvel, sértettséggel, amiből ha nem ébrednek fel időben, akkor a szabadságuk felé vezető tű foka vakfolttá válik számukra és egy ködbe burkolt, messzi, elérhetetlen hegycsúccsá változik. Jóval mélyebbre zuhannak, mint ahova előtte a sok küzdelem árán felkapaszkodtak.

Vajon miért történik ez?

Elsőre ránézésre érthetetlen reakció ez azoktól, akik azelőtt erőn felül áldoztak energiát, időt, pénzt és figyelmet a haladásukra. Szembenéztek saját magukkal, a dédelgetett fájdalmaikkal és nagy belső harcok árán ismertek rá önsorsrontó mechanizmusaikra.

Miért dobnak hát a kukába ennyi önmunkát és választják a mélyzuhanást?

A tű fokáig eljutni is óriási munka, és mire odaér az ember, már úgy érzi, halálosan fáradt. Megváltásra vár, könnyed életre innentől kezdve, hogy tenyerén hordja az élet és csupa jóban részesülhessen. Sokak vágyálmában ez a mesés végkifejlet.
Csak fogom a fejem, mikor ilyen népbutító idézetek és tündérmesék terjengenek az interneten és óriási tapsviharral éljeneznek rá a szabadságot sosem látott, naív tömegek. Ha valaki gyorsan vágyik nagy követőtáborra, ez a legbiztosabb út a felkapaszkodásra... és sajnos egyben a bebetonozott mélyalvás állapotának fenntartására is. Merthogy - és ezt nem győzöm elégszer hangsúlyozni – a felfelé vezető úton, ahogy egyre magasabbra kívánunk lépni, nemhogy kevesebb dolgunk lenne, és nem is a feltétel nélküli szeretettel találkozunk, hanem egyre szigorúbb mércének és szabályoknak szükséges megfelelnünk!

Egyre nagyobb önfegyelem, felelősség, kockázatvállalás, és önmeghaladás vár ránk

Folyamatos kísérletezés és egyensúlyozás a különböző feltételek között, rendrakások és újraépülések sorozata, és minden egyes botlás jóval nagyobb megingással jár, mint amikor még nem léptél át a tű fokán.
Fájdalmas a szembesülés azzal, hogy a szabadság azt is jelenti, hogy

A JELEN
INNENTŐL
TELJES MÉRTÉKIG
A TE FELELŐSSÉGED!

Ez a legfájdalmasabb, ez okozza a legnagyobb csalódást is, ezért a legtöbben inkább visszafordulnak. Ez a tükör ugyanis kíméletlen és belenézve rájönnek, nem várhatják el senkitől, hogy tekintettel legyenek az elgyengüléseikre, a kilengésekre és a felelőtlen döntéseiknek is erőteljes a következménye. Míg addig egy-egy hibára könnyedén szemet hunyhattak, és csak egy ejnyebejnye járt, itt már komoly szankciók várnak ugyanazért rá.

A bátraké a lehetőség és a szerencse!

A szabadság elérésén túl, annak megtartásáért még nagyobb munkát és önmeghaladást szükséges az Isten asztalára letennünk! Cserébe lehetőségeket kapunk, és dönthetünk olyan életbevágó dolgokról, mint:

Szenvedünk, vagy előre lépünk?

Hiányban élünk, vagy megtanuljuk, hogyan áll a szolgálatunkba a bőség?

Hűségesek maradunk, vagy vállaljuk a fekete bárány szerepét?

Megfelelünk az elvárásoknak, vagy befelé figyelünk és vállalva az ellenállást, kibontjuk magunkat?

Ahogy a mondás is tartja, bátraké a szerencse. Azoké, akik megteremtik a lehetőségeket.