Menü Bezárás

Tanulj egy igazi titkos ügynöktől!

 

Azt mondja, a New York-iak eleve beképzeltek, ő meg ráadásul görög is. Görög hősök történetein nőtt fel, és egész gyerekkorában azt hallgatta, mi mindent köszönhet a világ a hazájának. Vagyis magabiztosságért nem kellett külön sorba állnia.

Evy Poumpourasnak szüksége is volt erre a belső erőre, hisz titkosügynökként 3 amerikai elnök és azok családjának védelmét szolgálta, valamint ott volt, mikor összeomlott a World Trade Center két ikertornya. Olyannyira, hogy amikor az első toronyba nagy robajjal becsapódott a repülő - és ami, mint később kiderült, többek között a barátnője halálát is okozta - ő éppen a szomszédos toronyban titkosszolgálati ügyben tárgyalt. Majd nem sokkal később a saját bőrén tapasztalta meg, ahogy a monumentális második torony is meginog felette.

 

Félelemismeret minden szinten

Az épület aljában épp a sérültek ellátásában vett részt, amikor egyszer csak arra eszmélt, hogy teljesen egyedül van. Hallva a vészjósló hangokat, már csak arra maradt ideje, hogy biztonságos helyet keressen magának. Egy éttermi fém asztalt tolt a beton falhoz, az alatt összekuporodva élte végig a kicsavarodó acélszerkezet fülsüketítő robaját, ahogy a feje felett a torony darabokra szakadt, és ezernyi ablak tört szilánkokra egyetlen szempillantás alatt. Az akkor mindössze 25 éves Evy pedig ott szorult farkasszemet nézve a halállal – a 110 emeletnyi torony romjai alatt...

Lélekjelenlétének és a sors kegyének köszönhetően túlélte a szerencsétlenséget, és nem sokkal ezután már a romok átkutatásában segítkezett. Későbbi pályafutása során George W. Bush, Bill Clinton és Barack Obama biztonságáért felelt, dolgozott a védelem előkészítésében, és akcióügynökként is teljesített. Majd azon kevés titkos ügynök közé tartozott, aki poligráfos vizsgálóként is dolgozhatott.

 

Védelem, emberek olvasása, meggyőzés

Míg a WTC összeomlásakor és a korábbi munkái kapcsán a félelem kiismerésében szerzett széleskörű tapasztalatokat, kihallgató tisztként az emberi reakciók értelmezésében lett jártas, és ezen praktikákból a könyvben is megoszt párat.
Előéletének köszönhetően hitelesen közvetíti a könyv három fő témáját: a védelem, az emberek olvasásának, és a meggyőzés tudományát.

Kiemelném ezek közül a kedvencemet, a részletesen tárgyalt szellemi páncélt, mely egyfajta pszichológiai gát, amely elszigetel az olyan negatív emberektől és helyzetektől, amelyek máskülönben elborítanának. "A szellemi páncél megerősíti a cselekvésre való képességünket, és csökkenti félelmünket a bukástól vagy a visszautasítástól.

 

Ha tudod, hogy a világ nem egykönnyen hatol be a belső tűzfalad mögé, akkor nem kell szüntelenül félned a kritikától és az ócsárlástól."

 

Igazán hasznos, hogy beavat a bűnözők gondolkodásmódjába, azok hogyan választják ki az áldozatukat, és tanácsokkal is ellát, mit tegyünk, hogy biztonságban tudhassuk magunkat.

 

Ember a titkos ügynök mögött

Evy végig manírmentesen, őszintén avatja be olvasóit az élettörténetébe, és bár keménységet követelő életútról számol be, megismerhetjük személyében az esendő embert is. Elmeséli a belső küzdelmeit, és azokat az előítéleteket is, melyekkel csinos, szőke, törékeny nőként kellett egy kimondottan férfias szakmában megküzdenie.

Evy Poumpouras könyvét az univerzum terelte elém. Mikor először pillantottam meg a könyv címét úgy éreztem, mintha villám csapott volna belém, hisz csupán pár nappal azelőtt fogalmaztam meg a Mentorprogram csoportnak, hogy az empatikus hozzáállás mellett ütésállóvá is kell válnunk. Úgyhogy a Golyóálló szinte kiégette a retinámat, és olvasása a szemléletemet új irányba formálta.
A minap pedig örömmel értesültem róla, hogy Evy első gyermekét hordja a szíve alatt.

Teszteld magad!

Hol vagy az érzékenységi skálán?

TESZT INDÍTÁSA

 

NEKED AJÁNLOM

 

KAPCSOLÓDJUNK!

Oszd meg, ha tetszett: