Sokszor türelmetlenül állunk a saját utunkhoz.
- Megérkezni akarunk, amikor még el sem indultunk,
- könnyedséget várunk, miközben még azzal sem kívánunk szembenézni, hogy a problémákat mi magunk okozzuk.
- Egyből a jó megoldásra vágyunk, a kísérletezés kockázatát meg nem vállaljuk.
- A megfelelő tanácsot várjuk, de a szembesítés elől elzárkózunk.

Pedig a haladásnak természetes része a bizonytalanságunk, a döntések meghozatala közbeni magányunk, a társainktól kapott fájó reakciók, a megtorpanások, a tanulságos hibázások, a félelmetes önfelvállalások, és a titkolt rettegéseink kiszabadítása is a palackból.

A feszülés, a szétesés, a csupa ismeretlen és félelmetes dolgokból álló megújulási út, a sikeres megmérettetésekből származó erő, a felszabadító megérkezés, a megnyugtató önbecsülés, a megszerzett bölcsesség, majd a tudásunk átadása mind-mind azt jelzik, hogy az életünk a maga természetes módján zajlik.