Menü Bezárás

Tévutak varázsa

 

Hiszek a tévutak varázserejében, a belőlük fakadó, semmivel sem pótolható kijózanító hatásukban. Egy-egy tévút megjárása több tisztánlátást, hatásosabb felébredést és motivációt ad, mint egy átfogó tanfolyam, vagy egy könyv, esetleg az igazságokat felsorakoztató bölcs szavak.

Felbecsülhetetlen értékű, új alapokat ad, ami után levonhatjuk a tanulságokat, visszamenőleg felderíthetjük a csapdát jelentő hajlamainkat, és rendszerbe állíthatjuk a megvezetésünkre alkalmas karaktereket, így ismerve meg saját magunkat is - ízeinkre szedve.

 

Rálátás, hasznos tapasztalat, beavatás

Egyéni konzultációkon és a saját fejlesztésű mentorprogramon egy-egy ilyen tanuló kör után írásos tanulmányt készíttetek a hozzám érkezőkkel, akik a feladat kidolgozásakor lepődnek meg, hogy a látszólag értelmetlen erőfeszítések következtében mennyi hasznos tapasztalatot, rálátást szereztek, melyek egy határozott irányba terelték aztán őket.

A tévutak - ha jól kezeljük őket - felgyorsíthatják az utunkat, és évek múlva akár az is kiderülhet, hogy a megélt kudarc egy fontos beavatásunknak volt az eszköze, amire aztán építkezhetünk a későbbiekben.

 

Saját sztori

2018-19-ben az egyik ilyen tévutam az volt, hogy hirtelen ötlettől vezérelve különböző marketing szakemberek kezébe adtam a kommunikációs fejlődésem. Átadtam magamat a tanításaiknak, bíztam az iránymutatásaikban, ami egyet jelentett azzal, hogy az addigi természetes kíváncsiságom és kísérletező hozzáállásom egy egyre beszűkültebb, követői attitűddé változott. Egyre kevésbé bíztam magamban, az ösztönösségemben és sugallataimban.

Ezzel párhuzamosan egyre több időmet vette el a valóban hasznos munkától a számolatlanul nyakamba ömlő instrukcióik követése, a kedvemet pedig a "ha ezt nem csinálod, lemaradsz..." típusú megfélemlítő üzenetek ölték egyre intenzívebben. Az utolsó szalmaszál az a szövegírói kurzus volt, ahol egy egésznapos okítást követően 4 teljes hónapra ment el a kedvem és az önbizalmam az írástól. Ekkor tanultam meg, hogy a belőlem fakadó ösztönösség és bátor kísérletezés mindennél fontosabb, és bizony sokan azon munkálkodnak, hogy ez vesszen ki belőlem - lehetőleg minél hamarabb. Mert a bizonytalanságom számukra biztos bevételt jelent hosszútávon.

Az ilyesfajta "segítők" előtt az én ajtóm azóta zárva van, messziről kiszagolom a fajtájukat. Közelről láthattam a működésüket, és felfedezhettem az alázatmentes hozzáállás legrejtettebb jeleit is. Végignézhettem, hogyan formál kihasználóvá a siker és a könnyűszerrel szerzett bevétel, a ködösítés iparága miként tett szintén ködössé addig tiszta embereket. Itt kell elmondanom, hogy találkoztam nagyon is becsületes, és valóban segíteni akaró és tudó szakemberekkel is. Őszinte elismerésem az övék!

 

Kikerülhetetlen

A tanuló út, amikor óhatatlanul bénázunk és kapkodunk, emelkedünk, majd esünk-kelünk, sebződünk és meghalunk, nem kikerülhető fejlődési útszakaszunk!

A jó mester bízik bennünk, akkor is, amikor a tévútjaink sorát koptatjuk. Tudja, hogy ezek is szükségesek a későbbi tisztánlátásunkhoz, hogy elengedhessünk addig kínzó vágyainkat, vagy kimaxoljunk valamit, ami elbocsátásért ordít.
Majd miután újra kikászálódtunk az útpadkára, leporolja a nadrágunkat és csillogó szemekkel, irántad érzett büszkeséggel (mert megcsináltad és - bár ilyenkor ezt még nem érzed - új ember született belőled) segít összefoglalni a tanultakat, és elindulni az új és előrevivő irányba. Addig is tudta, mi az igaz a számodra, de megvárta, hogy minden kétséget eloszlass magadban. Mert

nem bólogató követőt akar magának, hanem egy újabb mestert szeretne adni a világnak.

Teszteld magad!

Hol vagy az érzékenységi skálán?

TESZT INDÍTÁSA

 

NEKED AJÁNLOM

 

KAPCSOLÓDJUNK!

Oszd meg, ha tetszett: