Feszültségből a nyugalomteremtésbe

Úgy 15 lehettem, mikor először ültem le más családnál vasárnapi ebédhez. Emlékszem az automatikusan befeszült testemre, a belső rettegésre és aztán az őszinte döbbenetre is, mikor anélkül végeztünk az étkezéssel, hogy bárki veszekedett, vagy feszült lett volna közben.

Új valóság nyílik előttem

Majd a legközelebbi alkalommal már azt is észrevettem, hogy ez a másik család a vasárnapi asztalnál még jól is érzi magát...
Itt kaptam fel igazán a fejem, hisz az addigi tapasztalataim alapján a vasárnapi ebéd a feszült robbanások, a bántó kritikák és megalázasok színtere volt.
Még sok-sok ilyen újfajta élmény volt szükséges ahhoz, hogy én is jól merjem érezni magamat egy, az addig ismerttől merőben eltérő közegben. Még átélni nem voltam képes teljesen a fesztelenséget, de egy új minta lehetősége ezek hatására megszületett bennem.

Új célok születnek

Onnantól már mertem vágyni a biztonságra, a nyugalomra, az őszinte érdeklődésre és az elfogadásra, hisz tudatosult bennem ezek létezése a világban. Bár még évekig megkukultan és némán voltam jelen a társaságokban, majd váltottam át a megfelelési vágy miatt mások szórakoztatójává - szépen lassan a mély érzéseim is teret kaptak.
Olyannyira, hogy egy nehéz élethelyzetet követően képessé váltam megfogalmazni is magamnak:
Nem tudom hogyan, de én BÉKÉT ÉS NYUGALMAT TEREMTEK MAGAMNAK.
És ebből tulajdonképpen hivatást is csináltam.

Generációs minták kereszttüzében

Mert az életminta fejlesztés mögött végülis mintatörés rejtőzik. Azon emberellenes, a természetes működésünkkel ellentétes minták felismerése és átírása, vagy még érzékletesebben fogalmazva megsemmisítése, melyek generációról generációra értékes lelkeket és életutakat tettek tönkre.
A törés és a megsemmisítés durva behatásnak tűnhet, és az is. De nem durvább, mint megalázasokkal, rettegéssel, a felnőttek feszültségeivel sújtani egy gyermeket.

Mi a dolgunk felnőttként?

Így annak a felnőttnek, aki már lehet, hogy teljesen elnyomta magában a saját, eredeti lényét annak érdekében, hogy túléljen, - és az élete történései, a lelke, a körülményei egyre inkább azt jelzik neki, hogy valami nincs rendben - bizony jó eséllyel mintatörést szükséges véghezvinnie.
Semmivé kell tennie magában a korábban tanultakat azzal, hogy ráeszmél, mit okoztak benne a normálisnak gondolt szokások, mindennapi történesek, elvárások, és az együttélés, a nevelés címen történt durvaságok.

A legfájóbb

A lélek ellen elkövetett egyik legfájóbb durvaság, ha nem látnak.

-  Nem látják a szépségedet, nem látnak értékesnek és szerethetőnek.
- Nem kíváncsiak a gondolataidra, az ötleteidre, vagy épp kritikával sújtják azokat.
-  Nem látják a fájdalmadat, az érzelmi sóvárgásaidat, és nincsenek melletted, amikor az ijedségedet csak a védelmező megnyugtatás oldhatná fel.

Ezek az élmények mind ott tornyosulnak benned, alakítják az önmagadról alkotott képet, és fáradhatatlanul jeleznek, hogy LEGALÁBB TE VEDD ŐKET ÉSZRE...
A gyógyulás itt kezdődik el.

Mindannyiunk feladata

Mire felnőttek leszünk, sok ilyen felfedezésre váró érzés türelmetlenkedik bennünk. Függetlenül attól, hogy jókedvűek voltak-e a vasárnapi ebédek, vagy feszültek.
Végül mindannyiunknak az a dolgunk, hogy megtanuljuk szeretni és elfogadni magunkat, miközben úgy vagyunk tekintettel másokra, hogy tisztán őrizzük saját határainkat.
Ehhez sok-sok mintatörésre, gyógyító kiüresedésre, majd a semmiből való talpraállásra van szükségünk, hogy aztán egy igazi, őszinte, hiteles és élhető élet szülessen belőle.