Menü Bezárás

Meddig alkalmazkodjak? Igazodási kisokos haladni vágyóknak

 

Igazodnunk lépten-nyomon szükséges. Igazodunk a környezetünkhöz, a határidőkhöz, a társunkhoz, a természet rendjéhez, az ünnepnapokhoz, mások elvárásaihoz és még sokáig folytathatnám a sort. Az igazodás egy természetes dolog.

Mégis az igazodás megkeserítheti az életünket, ha azt tanultuk, hogy önmagunk feladása árán kaphatunk csak szeretetet, elismerést, figyelmet, vagy ezzel okozhatunk másoknak örömet. Elveszíthetjük az énhatárainkat és a saját érzéseinkkel való kapcsolatunkat.

 

Mi a megoldás?

Az egészséges igazodás kulcsa a mérték megtartása! Ez az, amit gyerekkorban a családban tanulunk, vagy rosszabb esetben  éppen ebben a közegben felejtünk el. Mert ha csecsemőként, kisgyerekként nem adatott meg a nyugodt, kiszámítható környezet, akkor bizony felnőttként újra kell tanulnod ebből a szempontból az életedet. Azért is lényeges, mert az egészséges énhatárok biztosítják a magabiztosságot, az önbecsülést, az élethez a lendületet és azt a vágyott érzést is, amit mostanában csak ragyogásként emlegetek.

 

A boldogságunkat az blokkolja, ha túl korán és nem a megfelelő dologhoz voltunk kénytelenek igazodni!

 

A korai berögződéseken a legnehezebb változtatni, mivel azokat normálisnak gondoljuk, sőt önmagunkkal is egyenlővé tesszük. Egyáltalán észre venni is nehéz, hisz egyetlen létező igazságként ismerjük önmagunkra nézve. Ezért lényeges a szülő szerepe, hogy mit enged beépülni fejlődő gyermeke személyiségébe, én- és világképébe.

A szülő lelkiállapota és személyiségének érettsége befolyásolja, hogy a gyermek a fejlődése során szabadon megélheti, felfedezheti-e a világot és önmagát, vagy tudat alatt a szülőre kénytelen figyelni. A gyerek túlélése ugyanis a szülő jólététől függ. Ezt a gyerek ösztönösen tudja, ezért vesz fel idejekorán gondoskodó viselkedést, amint a szülő állapotát instabilnak érzi. Ugyanis ha a szülő nincs jól, akkor neki veszélyben az élete.

 

Sajnálatos következmények

A túl korai igazodás olyan szülők esetén valósul meg, akiket túlságosan megijeszt a gyerekükben érzékelt szorongás, düh, vagy szomorúság, vagy túl elfoglaltak esetleg meggyötörtek ahhoz, hogy odafigyeljenek a gyerekükre.

A túl korai igazodás során a gyermek hozzászokik a saját igényeiről való lemondáshoz. Megtanulja, hogy neki az anyjára vagy apjára kell figyelnie és hozzájuk alkalmazkodni. Természetessé válik számára, hogy ő nem fontos, nem mutathatja ki az érzelmeit. Áthelyeződik a fókusza a másik emberre és mire felnő, a kiegyenlítetlen kapcsolatokat természetesnek tartja.

A túl korai igazodás esetét példázza Dr. Máté Gábor Kanadában élő pszichológus élete. 1944-ben született Budapesten, zsidó család gyermekeként. Születése körülményei és életének első éve alapvetően határozta meg további sorsát: apja munkaszolgálatos volt, anyjától, aki álllandó félelemben élt a gettóban és éhezett elszakadt, több családtagját koncentrációs táborokba hurcolták, ahonnan soha nem tértek haza. Az On the Spot: Az ellenség gyermekei című adásában beszámol fájó gyerekkoráról és annak hosszútávú hatásairól, amit a téma iránt érdeklődőknek kifejezetten ajánlok. Később szakterületének a kisgyerekkori traumák pszichés hatásának vizsgálatát választotta, amiről könyve is született.

 

Önellátó gyerekek

A világhírű magyar orvos A test lázadása című könyvében így ír a korai igazodás káros következményeiről:

„A boldogtalan anya gyermeke úgy igyekszik a gondját viselni édesanyjának, hogy eltitkolja a saját szenvedését, nehogy további terheket rójon rá. Az ilyen gyermeknek az a szerepe, hogy önellátó és önálló legyen, nem pedig az, hogy „szeretetet és figyelmet igényeljen””. Libri Kiadó, 2003

 

A túl korán igazodásra kényszerített gyerek azt érzi, hogy az amúgy természetes igényei terhet jelentenek a környezetének, és nincs joga élni velük.

 

Mondanom sem kell, mekkora tévutakra vezet ez a szemlélet! Előre borítékolható a belső magány, az elfojtások, a boldogtalanságot előidéző önfeladás és a sorozatos csalódások. Az így szocializálódott gyerek később is olyan közeget választ, ahol megmenthet, gondoskodhat, vagy ahol kihasználják, vagy meg kell húznia magát.

Az igazodás másik jele, ha a gyerek a teljesítményével igyekszik a szülői igényeket kielégíteni, hogy ezzel boldoggá, vagy legalább tehermentessé tegye a szüleit. Kiváló tanuló, vagy egyéb más területen produkál tökéleteset, esetleg mintacsaládot, mintaházasságot, mintakarriert mutat fel annak érdekében, hogy a szülők nyugodtak lehessenek felőle. Beáll a képzeletbeli sorba, mely számára lehet, hogy nem is ideális, viszont ezzel a szülei számára elképzelhető legtökéletesebb forgatókönyv szerint cselekszik.

 

Újra lehetsz különleges!

Mivel mindannyian egyediek vagyunk, senkiéhez sem hasonlítható életúttal rendelkezünk, és csakis ez az egyedi út tartogat fenntartható boldogságot. Senki sem kerülheti el, hogy lépéseket tegyen önmagához!

Ennek az útnak a támogatása céljából alkottam meg a Ragyogás Programot, mely szemléletfejlesztő előadások és a bennünk rejlő lehetőségeket feltáró meditációk által biztosítja az egyediségünk fokozatos kibontakozását. A Ragyogás Program bázis meditációjában a téves berögződésektől mentes, éltető közegbe nyerünk betekintést. Innentől e kép bennünk él, és belülről irányít. Mintha minden összefogna, hogy megélhessük ezt az állapotunkat tartósan, és a külvilág történései mellett a meditáció hatására elindulnak a belső átalakulások is. Ezzel az eszközzel éveket spórolhatsz, hiszen csak az történik, ami időszerű és a szintlépéshez szükséges.

Tudni fogod, mi az, ami előnyös számodra és végre Te leszel saját életed főszereplője!

 

Ha úgy érzed, hogy a túl korai igazodásban érintett vagy, akkor a Ragyogás Program biztonságos átalakulási útja méltó kapaszkodót biztosít a számodra. Itt egyszerűen megrendelheted és pillanatokon belül el is kezdheted az online tréninget!

Teszteld magad!

Árnyékban élsz, vagy mered mutatni magadat a világnak?

TESZT INDÍTÁSA

AKTUÁLIS

Oszd meg, ha tetszett: