Menü Bezárás

Fény és sötétség beavatókör

 

 

A Szent György-hegy tetején készült ez a fotó még nyár közepén. Annak a tanúhegynek a fennsíkján, mely 3 évvel ezelőtt tanítani kezdett, és amit járva beavatást kaphattam a fény és sötétség birodalmába, elmélyítve a tudásomat a témában.

 

A tudással kapcsolatos feladat

Aztán dolgom lett ezen a beavatáson végigvezetni másokat is, így e szakrális túra szerves része a Fényes út® Mentorprogramnak is. Idén már a második csoport kezdte meg ezen a helyen azt az utat, mely az eredetileg tiszta érzékelőcsatornákat aktiválja újra. Mert szüntelenül hiszem, hogy eredetileg tudtuk, éreztük, hogy mi a jó nekünk, hol a helyünk, és hol nincsen, - csak sajnos számtalan olyan hatás ért minket, mely összezavarta ezt a velünk született képességet. Az én dolgom, hogy a visszatalálást segítsem.

 

Minden, ami a fény és a sötétség kapcsán a mindennapokban lényeges

Ennek keretében olyan kérdésekre kaptunk választ a Szent György-hely túra alkalmával, mint:

- Hogyan ismerem fel a fényes, és hogyan az alvilági energiákat a mindennapokban?

- Milyen egyedi jelzőrendszer működik bennem?

- Az alvilági erők milyen megtévesztéseket alkalmaznak, és azok hogyan felismerhetőek?

- Az alvilági erőkkel érintkezve milyen érzékeléseim kapcsolódnak le első körben?

- A saját alvilágomat járva milyen érzések és gondolatok jelentkeznek?

- Hogyan viszonyulok a teherhez? Ahhoz a teherhez, ami szép külsőt kapott, sokan csodálják és elismerik, de attól még teher marad, amit érdemes előbb-utóbb elengedni.

- Honnét ismerem fel, hogy már kifele jövök a sötétből?

- És milyen megtévesztő elemek hitetik el velünk, hogy felértünk a csúcsra, pedig valójában szó sincs ilyenről?

- Valamint mi a dolgunk, ha megérkeztünk az utunk csúcspontjára, és mit tegyünk utána, hogy érvényesüljön az univerzum támogatása?

 

Miért jó, ha felismered?

A fényhez a sötétségen át vezet az út, és megfelelő tudatosság híján rengetegen idő előtt fordulnak vissza, vagy vesznek el az út alatt. Éppen ezért a Fényes út® Mentorprogramon kiemelten kezelem a fény és a sötét felismerésére teremtett antennáink újraélesztését.

Hogy az alvilágtól ne féljünk, hanem felismerjük.

Hogy barátságban legyünk azzal, hogy a fejlődéshez és a teljességhez mind a fény, mind a sötét hozzátartozik.

 

A következő év elején indul az újabb csoport, hogy visszanyerje az eredeti képességeit, melyek által képes

- az univerzummal és a támogató erőkkel együttműködni,

- a veleszületett, de az út során elveszített belső iránytűit újra magabiztosan használni,

- visszaépíteni azokat a belső erőforrásait, melyek által képes erős, önazonos, sorsfordításra képes nővé válni.

Ha Te is szeretnél az új csoport tagja lenni, akkor jelentkezz!

Teszteld magad!

Hol vagy az érzékenységi skálán?

TESZT INDÍTÁSA

 

NEKED AJÁNLOM

 

KAPCSOLÓDJUNK!

Oszd meg, ha tetszett: