Jézust miért nem?

2021 nyara számomra átállással, lelassulással, egy újfajta éberség tanulásával telik. Lassítottam a tempón, hisz rohanva nem lehet a lényegi dolgokat felfedezni, és azokat egy új szemléletként beépíteni. Több pihenést és elvonulást adok magamnak, és bár lett volna rá igény, kevesebb egyéni konzultációt is vállaltam.
A szabim alatt eljutottunk többek között a Szépművészeti Múzeumba, ahol az Egyiptom kiállítást néztük meg célzottan. Már hónapok óta vonzott, készültünk ide.

Mindenki fiatal és ereje teljében

A terembe belépve könnyedén olvadtam bele a többezer éves tárgyak energiaterébe, mintha csak hazatértem volna. Egy másik pillanatban meg szinte felfoghatatlannak tűnt az az idő, ami kettőnk között van. Nem ismeretlen bennem ez a totális ambivalencia, ami a renddel mégis teljes összhangban van.

Ahogy nézegettem az ábrázolásokat feltűnt, mindenhol mindenkit életerősen, fiatalon hagytak az utókorra. Egyetlen szenvedés közbeni, vagy megöregedett, elhasználódott testtel megörökített szobrot és alkotást sem találtam. Mintha direkt törekedtek volna az élet őrzésére az ókori művészek. És ha belegondolunk teljesen természetes, ha valakire szeretettel és tisztelettel emlékezem, akkor megjelenítésében a fénykorát hangsúlyozom, amikor a teljessége csúcsán járt, amire ő maga is büszke lenne, és amire az életét építette.

Ez igy tiszta.

A múzeumi belépőnkhöz tartozott az ókori görög kultúrát szemléltető gyűjtemény is, ott is ugyanezt tapasztaltam. Csupa fiatal, életerős, daliás szobor és arc.

Jézus, a példakép

Olyan jól van ez így! - éreztem és gondoltam. Aztán eszembe jutott, Jézust miért nem így tiszteli az egyház? Miért kell megbecsteleníteni alakját azzal, hogy a legborzasztóbb kínlódásai közben ábrázolják? Vagy a kínzásoktól elgyötört testtel, holtan, a kereszten lógva....
Miért kell az utak mentén rendre azt látnom, hogyan gyalázták meg egykor, miért erre emlékeztetnek kényszeresen, ha ő a tanítások szerint a példaképem kell, hogy legyen?
Miért nem engedik nekünk, hogy Jézust is ereje teljében, büszkén őrizzük a szívünkben?

A kérdés persze erősen költői, a válaszon - és következményein - ettől függetlenül érdemes elgondolkodni.