Megmagyarázhatatlan borzongások, mint védelmező korlátok

Sokan imádják Angliát, és varázslatosnak tartják ezeket a kőházakat is, ahogy a 10 000 lájk és az eredeti kép alatti kommentek is erről árulkodnak. Én meg mihelyt ránézek, szorongani kezdek. Érzem, ahogy a gyomrom összeszorul, az agyam és a testem többi részei is sorra lefagynak, és mint egy kőszobor, csak meredten magam elé bámulok. Valahol belül, mélyen még mutatok némi életjelet, de az is inkább csak a rettegést erősíti bennem.

Borzongás és kellemetlen lefagyás

Ugyanezt élem meg Ausztria óriás hegyei között is. Elnémulok, és aztán hozzám sem lehet szólni, egyre feszültebbé, bénultabbá válok, s füleimben egyre hangosabb zúgást hallok. A félelem és szorongás egy önálló életre kelt fekete lepelként burkol be, és eltűnök még önmagam elöl is.

Pedig adtam esélyt bőven a hatalmas hegyeknek, rengetegszer próbáltam őket megszeretni. Aztán mikor kis híján egy jól megtermett keresztes viperára léptem elfogadtam, egyszerűen nincs dolgom itt. Ahogyan a kőházaktól is borzongok és egyedül erdőbe sem megyek, mert ezzel kapcsolatban is él bennem egy jó hangos belső vészcsengőrengeteg.

Az angliai múlt...

Hogy a hatalmas hegyek miért váltják ezt ki belőlem, még nem láttam rá, de megmondom őszintén, nem is kerestem. Angliai ellenérzésem okát viszont jól ismerem.

Egy sokgyerekes, meggyötört nőként éltem ott valamelyik utóbbi életemben. A család halászatból élt, ami nem éppen egy kifinomult nőnek való élet. Mikor először láttam így magamat, megrökönyödtem a szürke, koszos és igénytelen ruha látványától, a meggyötört arctól és a megkeseredett vonásoktól. A hajam a fésületlenségtől csimbókos volt, és a nőiségnek egyetlen szegletét sem éltem meg akkor. A gyerekek inkább terheltek, mint örömet jelentettek volna nekem, mintha erőszakra és tűrésre épült volna az egész akkori életem. Ez életben sem Anglia, sem az időjárása, sem a kétkezi munka, de még a halak sem vonzanak. Ennek az átható élménynek tudom be, hogy egyszer sem ettem halat, mindig is undorodtam tőle.

Nem minden korlát jelent akadályt!

Egyszer az erdőben való egyedüllét okozta félelmet is oldani próbáltam, de a segítőim azonnal leállítottak.

- Ez a félelem a védelmedet szolgálja! - közölték határozottan.

Addigra már jópár előző életben átélt történetet áttanulmányoztam. Volt, hogy erdőben egy vastag faágon felakasztottak. Olyan is akadt, hogy vadállatok támadtak rám és téptek szét, és egy igazán megrendítő előző életes betekintés szerint egyszerűen ledobtak a szekérről beteg, elgyengült fiatal lányként.

Hallgass a megérzéseidre!

Csupa megrázó, halált hozó élmény él a lelkemben az erdővel kapcsolatban. Míg egyedül sosem tenném be a lábamat, társakkal rendszeres és feltöltő élményt ad. Bár ha igazán őszinte vagyok, erdőszélen és mezőn, egy-egy szép panorámaúton még így is szívesebben koptatom a túrabakancsomat.

Neked hol jelez a belső veszélyérzékelőd? Hol jön rád megmagyarázhatatlan borzongás, indokolatlan lefagyás, bénító szorongás?

Eredeti kép innen.