Menü Bezárás

Ezt teszi veled a Belső Fegyőr!

 

A Teremtés Műhely főszereplői természetesen mi magunk leszünk, de bemutatásra kerülnek olyan mellékszereplők is, akik az életünk színpadán szintén jelentős alakítást nyújtanak. Amint megismered őket, egyből azt fogod érezni, hogy bárcsak előbb tudtál volna ezekről!

 

Szerepek és egyéb teremtmények

Többek között lerántjuk a leplet néhány felvett szerepről is, melyeket éltetve bár az az érzésünk, hogy sokat dolgozunk és haladtunk előre, de ez csak a látszat. Ha alaposan megvizsgáljuk, mindvégig csak körbe-körbe járkáltunk, egyre mélyebbre tiporva a jól ismert utat, és sokszor önmagunkat.
Aztán ott vannak az életprogramjaink, melyek közül a nehezen észrevehető, lehúzóakkal foglalkozunk. Ezek olyanok, mint a számítógépes program. Amint beindul a gépezet, azon nyomban betöltődnek és megállíthatatlanul, automatikusan működnek. A felébredés pont emiatt az automatizmus miatt nehéz. De azért kelt életre a Teremtés Műhely, hogy átvezessen a belső kételkedés útvesztőin, és felülemelkedhess ezeken!

 

A bennünk élő mesterséges énrész

Aki ezennel a reflektorfényt kapja, nem más, mint egy mesterséges énrész, aki bár külső hatások által keletkezett, mostanra kizárólag te eteted erővel. Csak maximum nem veszed észre. Ő nem más, mint a BELSŐ FEGYŐR!

Legtöbbször sürget téged és aljas módon azt suttogja a füledbe, hogy megint nem vagy elég jó, elég gyors, elég ügyes, elég jó nő, anya, vezető, beosztott, stb. Bezzeg az xy! Ő aztán valaki!
A Belső Fegyőr az, aki előbb büntet, mint bárki más a világon. Nem csak szavakat alkalmaz. Ha nem értesz a szép szóból, a testedet is szívesen felhasználja. Kellemetlen betegségekkel ostoroz, hogy jól az emlékezetedbe vésse:

 

a szabályok ellen nem véthetsz!

 

Az a szívás, hogy míg a kellemetlen személyek csak bizonyos napszakokban vannak a sarkadban, addig a Belső Fegyőr folyton veled van! Ott liheg a nyakadban és kritikus szemekkel lesi minden mozdulatodat. És te ezt érzed, tudod, ezért magyarázkodsz, agyalsz, mielőtt bármit is megtennél, valamint a sajátod helyett az ő véleményét mérlegeled minden döntésednél.

 

A dumagép

Ha kihangosítanánk azt a párbeszédet, amit vele folytatsz napközben, és visszajátszanánk neked, akkor nagy lenne a döbbenet! Látnád mennyi energiád megy el egy nap a bizonygatásra, hogy (talán) jól gondolkodsz és cselekszel és egy nagyon bizarr jelenségen is megakadna a szemed:
A kedvében akarsz járni és örömet akarsz neki okozni!

Elég morbidul hangzik, de mindennek tudományos magyarázata van, melyet úgy hívnak, hogy Stockholm szindróma. Lényege, hogy a kiszolgáltatott helyzetben lévő emberek sokszor szeretetet kezdenek érezni kínzóik, fogvatartóik iránt. Ez a reakció rendkívül furcsa és józan ésszel azt hihetnénk, hogy gyűlölni kellene őket, de a tapasztalat mást mutat bizonyos esetekben. A Stockholm-szindróma olyankor léphet fel, amikor a sok bántalmazás mellett a rab figyelmet, néha előforduló felületes kedvességet tapasztal a fogvatartója részéről, ugyanakkor teljesen ki van szolgáltatva neki.

Így vagy a Belső fegyőrrel is, melynek létjogosultságát valószínűleg soha nem kérdőjelezted meg. Miért is tetted volna, hisz amióta csak az eszedet tudod, veled van. Sőt! Egyenesen azt hitted, hogy ő vagy te... Most ez egy kicsit bonyolult és joggal, kérdezheted, hogy most mi van???
A megértéshez nézzük meg, a Belső Fegyőr hogyan keletkezett benned!

 

Veszélyes tanulságok

Egykor ért valamilyen kellemetlen kritika egy olyan ember részéről, akinek a véleménye valamiért fontos volt neked. Vagy azért, mert meg akartál neki felelni, vagy egyszerűen azért, mert abban a pillanatban tőle függött az életed. Vagyis kiszolgáltatott voltál mellette. Ettől a személytől azt a képet kaptad magadról, hogy úgy, ahogy vagy, nem vagy elfogadható, esetleg valamilyen módon az erőfölényét használta fel ellened, aminek káros következményei voltak rád nézve.

Megtanultad, hogy azok a belső szabályok, melyek szerint viselkedtél nem jók és ez kellemetlen helyzetbe sodort téged. Annyira, hogy ezt alaposan bevésted a tudatalattidba és az is lehet, hogy ha egy kicsit megkapargatjuk az emlékeket, még fel is ismered ezeket a jeleneteket.

Levontad a tanulságot, hogy te nem jól érzel és nem jól gondolkodsz – a viselkedésedről már ne is beszéljünk – és a saját belső értékrended fölé helyezted a kellemetlenség és megszégyenítés útján kívülről jött szabályt. Innentől nagyon figyeltél rá, hogy nehogy még egyszer olyan legyél, úgy viselkedjél, ami miatt veszélybe kerültél, vagy amit a számodra fontos személy elítélt. Mert annak következményeiről megtanultad, hogy rendkívül félelmetesek és nem mellesleg a lelked is megszakadt benne.

 

Kész is a szétszakítottság rendszere

Elkezdted hát nagyító alatt vizsgálni magadat, és ha több ilyen meghatározó élmény ért az évek alatt, akkor a sok ilyen szabály nem csak börtönfalakat emelt köréd, hanem a lényed egy részét kinevezted a saját kontrolláló főnöködnek.
Ez tulajdonképpen egy szétszakítottságot eredményezett és színpadra állt egy agyrémnek is nyugodtan nevezhető rendszer, melyben egy személyben vagy a szigorú, és kegyetlen elvárásokat szem előtt tartó kontrolláló és a bűnösnek kikiáltott, ám lelke mélyén a szabad létezésre vágyó felfedező is.

 

Minden marad ugyanúgy

A Belső Fegyőr teljes egészében azt folytatja, amit azok az emberek követeltek tőled, vagy viselkedésükkel tanítottak neked, akik félelmet keltettek benned. Ezt még kiegészítik azok a hitrendszerek is, melyeket gyerekként tanultál és lehet, hogy ha ép ésszel újragondolnád, rájönnél, hogy semmi valóságalapjuk nincs és nem is volt soha.
Egy nagyon egyszerű példát hoztam: ha egy kislány azt látja, hogy anyukája szomorú és sokat panaszkodik, - hiába ez csupán egy átmeneti időszak - azt fogja belső szabályként elmenteni, hogy felnőtt nőként szomorúnak kell lenni. Ha pedig a szülei veszekedése miatt szenved, akkor lehet, hogy a házasságról alkotott képe egyenlő lesz a feszültségekkel és a szenvedéssel.
Felnőttként már nem emlékszünk ezekre a mélyen bevésődött tanulságainkra, de ettől függetlenül működnek. Nem értjük, hogy miért nem vagyunk képesek egy stabil, bizalmi alapokon nyugvó párkapcsolat kiépítésére, miért utasítjuk el a nőiségünket, miért nem leljük örömünket azokban a szerepeinkben, melyekbe beleszülettünk és az élet természetes része lenne. Miért utasítjuk el az örömöt, vagy büntetjük magunkat önsorsrontással, ha néhanapján mégis átengedjük magunkat a boldogságnak.

 

Ami az egyik résznek szenvedés, a másik örömét leli benne

Az ok bennünk van, és az egyik lényeges szelete a Belső Fegyőr, ki ha nagyon erős, akkor merev kockává képes formálni minket.

Amikor egyéni konzultáción az amúgy színes és kedves emberek szürkén, összeszorított, szigorú ajkakkal jelennek meg, láthatóan meggyötörten és általában valami hozzájuk nem illő, valódi lényüket eltakaró ruházatban, egyből tudom, hogy eljött végre a Belső Fegyőr felszámolásának ideje.

Ez egy fontos lépés a fejlődés útján, mivel a Belső Fegyőr hatékonyan torzítja az énképet és ellehetetlenít a felszabadultságban. Nem enged lazítani, sem hibázni, mintha az nem a nélkülözhetetlen regenerálódás, vagy a tanulás természetes velejárója volna, hanem valamilyen ördögtől származó dolog. Nincs hiba, mely felett elsiklana, akár te véted őket, akár valamely veled összefüggésbe hozható személy. Merthogy életed szereplői ugyanúgy nem lehetnek elfogadhatóak, hisz te választottad, te nevelted őket...

Ha igazából rálátsz erre a jelenségre azt is észreveheted, hogy tulajdonképpen sokan azért ragaszkodnak a szenvedéshez, hogy a Belső Fegyőrjüknek örömet szerezzenek. Ez elég perverz. Amitől az egyik rész szenved, ugyanazon emberen belül egy másik rész az örömét leli ugyanebben. Emiatt a belső szétszakítottság miatt is nehéz megtalálni a kivezető utat.

 

Igazi motivációgyilkos

Sokszor tapasztalom, hogy a Belső Fegyőr áll a maximalizmus hátterében is, bár nem akarok mindent az ő nyakába varrni, hisz a Teremtés Műhelyen szintén vizsgált Megmentő és a Szolga szerep is tud az emberből hasonlókat kihozni. Amit viszont minden esetben megfigyeltem, hogy hárítja és bünteti az örömöt, félelmetesnek és szégyenletesnek beállítva az amúgy természetes emberi szükségleteket. Vádaskodásra és bizalmatlanságra késztet, mindemellett a kreativitás, a motiváció és a nyitottság gyilkosa is egyben.

Mivel nagy a hatalma, összetett módon irányítja a gyanútlanokat, akiknek pedig volt alkalmuk nyakon csípni, hol dühösen, hol pedig kétségbeesetten igyekeztek a karmai közül szabadulni. Általában eredménytelenül, vagy csak kevés sikerrel.

A jó hír, hogy van megoldás, hisz miden, ami nem egyenesen Istentől való, messze nem tökéletes. Szerencsére ez a fránya Belső Fegyőr sem. A Teremtés Műhelyen többek között ő is terítékre kerül, és megmutatom azt is, hogyan tudod megszelídíteni őt!

Kitartást igénylő út lesz, de mindenképpen megéri! Tarts velem!

Teszteld magad!

Épít vagy rombol a kétség?

TESZT INDÍTÁSA

 

NEKED AJÁNLOM

 

KAPCSOLÓDJUNK!

Oszd meg, ha tetszett: