Generációs örökséget gyógyító időtér

Pontosan egy évvel ezelőtt, a március 15-i ünnep idején, egy időkapu nyílt meg a kis csapatunk előtt, és lehetővé tette, hogy a létrehozott térben jelentős generációs terhek szabadulhassanak fel.

Kitaszítottság, kiszámíthatatlanság, elismerés hiánya

Brigi azzal a témával érkezett erre a Fényes út® Mentorprogram találkozóra, hogy hiába szereti a lakást, amit bérel, a főbérlő nem engedi meg, hogy hivatalosan is bejelentkezzen. Holott 2 munkahelye is van, rendesen fizet, és régről ismerik egymást a főbérlővel. Márpedig, ha nem rendeződik a helyzet, tovább kell mennie.

Brigi kitaszítottnak és hontalannak érezte ettől magát, és egy olyan embernek, akit nem ismernek el. Helyzete egyre kilátástalanabb lett, pedig mindennél jobban vágyott egy otthonra, a kiszámíthatóságra.

Megjelenik a múlt

Érzékeltem rajta a nagyfokú elhagyatottságot, és ránézve még a kirívó erőtlenséget is megfogalmaztam. Mivel folyton a földet nézte, pontosan arra a helyre egy kéznél lévő tárgyat helyeztem. Megkérdeztem Brigit, kit képvisel ez? Kire hangolódik rá tudat alatt, aki már nincs az élők sorában?
A kérdés hallatán szemei beszűkültek, mintha csak most tudatosodott volna benne, merre mutat a tekintete. Egyből rávágta egy felmenője nevét, és elmondta, hogy jelentős szerepet töltött be a márciusi ifjak között. Kértem, hogy meséljen róla.

Márciusi ifjak – és hatásuk a jelenkorra

Mint kiderült, Brigi felmenője az 1848-as szabadságharc előkészületei idején a demokratikus reformokat, az alkotmányos szabadságot követelő ifjúság példaképévé vált. Egy tüntetésen forradalmi hangvételű beszédet is mondott, ami miatt börtönbe zárták. Hogy tartsa benne a lelket, menyasszonya minden nap énekelt neki a börtönablak alatt.

„Szarul választottál, kisapám!” – vetette közbe ekkor, és lenéző pillantást vetett a rokont szimbolizáló tárgyra. A csoportból többen is értetlenül néztünk, hisz semmi kivetnivalót nem találtunk az egykori menyasszony reakciójában.
- Miért mondod ezt? – kérdeztem. Hisz ez a gesztus épp a gondoskodásáról üzen.
- Mert megbolondult tőle. – hangzott a kurta válasz, de mintha Brigi ekkor már nem is lett volna jelen, a tárgyat nézte meredten.

Sorsösszefonódás

Brigi elmeséléséből megtudhattuk, hogy a korábban nagy tehetségű ifjút a börtön magánya lelkileg és testileg is összetörte, és szabadulása után emberi roncsként tért vissza szülőföldjére, ahol aztán magányosan halt meg. Bár a nép a kiszabadulását lelkesen ünnepelte, és hősként fogadták – a család azóta az emlékével lekezelően bánt.
Brigi erre a nehéz sorsra hangolódott rá tudat alatt. A csoporttal közösen feloldottuk a térben megjelent megrekedtséget, ami Briginél nem csupán az otthontalanság, üldözöttség érzését hozta elő, hanem a rejtőzködést, mint életformát is (ahogyan felmenője is egykor rejtőzködésre kényszerült). Bujkált tudat alatt saját maga elől is, és ehhez személyiségmaszkok sokaságát alkotta meg.

A felszabadulás után

A találkozónkat követően nagy örömömre előrelépések történtek mindkét területen:
„Beszéltem a főbérlőmmel, megmondtam neki, hogy szeretném, ha bejelentene. Tudom, hogy ez neki nehézség és félelmeket okoz, de nekem viszont szükségem van egy lakcímre. Elfogadom, ha nemet mond, akkor viszont el kell búcsúznunk egymástól. Egy héttel később hívott, hogy utánanézett és elintézi.”

Hazaérkezés önfelvállalás terén is

„Elfogadtam, hogy felnőtt Nő vagyok. Ez sokáig nehezemre esett, de már nem tudok azonosulni semmilyen kislányos viselkedéssel, öltözettel, sminkkel, hajjal. Szombaton még egyszer fel kellett öltöznöm királylányosan. Mindenki, akivel beszéltem megdicsérte, de én nagyon hülyén éreztem benne magam.
Azt hiszem, azért tartottam eddig távol magamat önmagamtól, mert tartanak tőlem az emberek. Amint ezt elfogadtam és meghoztam a döntést, hogy az önazonosságom fontosabb, jobban éreztem magam. Még vissza-visszatérnek a régi működések, de nem tudok megmaradni bennük, így észreveszem és váltok. Jó érzés egyenes gerinccel létezni!”

Újabb ős a márciusi ifjak között

Ugyanennek a márciusi csoporttalálkozónak még egy nyertese adódott. Mikor a téma feltérképezésekor megkérdeztem a csoportot, érez-e valaki kapcsolódást a tárgykörhöz, Andi egyből feltette a kezét. Tisztán látszódott rajta, hogy óriási terheket cipel a szívén.
Az 1848-as szabadságharc az ő családját is mélyen érintette. Egyik felmenője magas katonai tisztséget töltött be, ezért menekülni kényszerült külföldre, és ahol teljes magányban halt meg. Bár Andi családja hősként tisztelte e felmenőjüket, és számontartotta őt, Andi mégis tudat alatt e nehéz sorsot cipelte.

Átvett teher

A korábbi találkozókon már erőteljesen látszódtak az erre utaló jelek. Így történik ez, amikor az univerzum jelez, hogy ideje megtisztulni, és letenni az adott terhet. Felerősödik és ellehetetlenít. Lássuk, Andinál hogyan zajlott ez!

Míg a csoporttársai a közös folyamatok hatására látványosan felerősödtek és felszabadulást éltek meg, addig Andi egyre elveszettebben viselkedett. Jelenléte erőtlen és jelentéktelen lett. Beszédén is meglátszott mindez, egyre vontatottabbá és halkabbá vált, ami kifejezetten megnehezítette a közös munkát. Utolsó találkozónkon kértem is, hogy kapcsolódjon többet magával, és tartson elvonulást, hogy megtalálhassa magában a szembetűnő megakadása okát.
Andi a kardigánját használta arra, hogy az üldöztetést megélt, elhunyt felmenőt megjelenítse a térben. A közös munka során olyan mondatokat használtunk, mely által tudatosíthatta, ami van: tudat alatt azonosult a szenvedést megélt felmenője nehéz sorsával. A kitaszítottsággal, a bújdoklással, a meneküléssel, a kilátástalansággal.

Vissza a jelenbe!

Andi a feloldás hatására percről-percre látványosan kicserélődött. Szemei hosszú idő után végre erőt sugároztak és még a tartása is teljesen megváltozott. Hangja határozottabbá vált, és a találkozó hátralévő részében a szemüvegét sem használta. Mert végre látni akart!

Számára ez a márciusi nap egy látványos erősödési folyamat első mozaikdarabja lett, mely szemet gyönyörködtető eredményhez vezetett. Az azelőtt meghúzódó, olykor a létezésért is bocsánatot kérő bizonytalankodóból egy erős, határozott, az életet élvező, lágyságát mégsem nélkülöző, nagybetűs nő vált. És ahogy az lenni szokott, beindult az áramlás is:

„Az események egyre gyorsabbak körülöttem, sok rendeznivalót kínál most az élet, melyben a tudatosságomat gyakorolhatom.”

Andi az ezt követő munkafolyamatokban rendre tündökölt, és rengeteg sikerélményt zsebelt be.
Ilyen, amikor kihasználjuk az időtér kínálta lehetőségeket!